A tehetségkutató győzteseinek, azaz a Vizin, a Nossaés a Piccolo Inn zenekarok fellépésével.
A Fonó Budai Zeneházban december 7-8-án élő koncertek keretében került sor a KI-LÁTÓ döntőire. A versenyre nevezett hetven zenekar közül huszonegy produkciót hallgatott meg a szakmai zsűri. A Dresch Mihály, Hollókői Lajos, Krulik Zoltán, Matisz László és Sebő Ferenc alkotta testület, igen színvonalasnak minősítette a vetélkedést, melynek jellemzően három műfaját nem tartotta összemérhetőnek. Ezért a zsűri a tervezett első, második és harmadik díj helyett, a három legjobbat jelölte meg műfajonként, melyek közül a három műfaj legjobbjait, azaz a három első helyezettjét, valamint egy produkciót külön díjazásban részesít.
NÉPZENE
Első díj: Vizin zenekar
Második: Török Tilla zenekara
Harmadik: Hajna
VILÁGZENE
Első díj: Nossa
Második: Club Era
Harmadik: Live Act Folk
JAZZ
Első díj: Piccolo Inn
Második: Lower House
Harmadik: Jambient
A zsűri külön díjban részesíti: Idrányi Eszter zeneszerzőt és a Varietas Delectat Kvartettet.
A három elsődíjas zenekart élő-lemezfelvételük alkalmával február 16-án a közönség is meghallgathatja a Fonóban.
(Forrás: http://www.fono.hu/?page=zenehaz&content=program_item&lang=hu&id=997)