szerző:
Eduline

Gyula Város Önkormányzata 2004 óta rendezi meg hagyományteremtő szándékkal a Reneszánsz Karnevált. Idén február 15. és 17. között szeretettel VÁRnak minden kedves vendéget és helyi érdeklődőt, aki a szürke téli napokat vidámságra, könnyed kikapcsolódásra és színes, szórakoztató reneszánsz kori élményekre szeretné cserélni!

A karnevál napjainkra megszokott színfolttá vált Gyula kulturális programjainak sorában. A felvonuláson résztvevő helyi óvodások, diákok és más csoportok már decemberben megkezdik a felkészülést annak érdekében, hogy saját műsoruk bizonyuljon a karneváli forgatag legszínesebb, legszórakoztatóbb produkciójának.
Kiváló alkalom arra, hogy mind a felnőttek, mind pedig a gyerekek élményszerűen megismerkedjenek azzal az időszakkal, melyben városunk egykor tündökölt, és amelyből a végvár is származik.
A vendégek és látogatók megismerkedhetnek a reneszánsz élet minden különlegességével. Feltárul a korabeli kultúra, történelem, gasztronómia, de a mindennapok örömteli pillanatait is átélhetik a résztvevők Gyulai Vár falain belül és kívül.

A 2008-as év különösen fontos apropó Magyarországon, mert Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából reneszánsz emlékévet ünnepel a magyarság. Ebből az alkalomból a hagyományos karneváli programok tovább gazdagodnak Mátyás kori életképekkel, reneszánsz kori táncos, zenés műsorokkal, kiállításokkal, divatbemutatókkal, gasztronómiai különlegességekkel.

Ebben az évben az eddiginél is több város képviselteti magát a rendezvényen. A Mohácsi Busókon, a Szegedi Sasíjászokon kívül temesvári, kolozsvári, pozsonyi együttesek, valamint testvérvárosaink, Arad, Budrió, Csíkszereda, Ditzingen, Kovászna, Wagrowiec csoportjai mutatkoznak be.
Az ünnepi karnevált színes, látványos felvonulás nyitja, amely a Kossuth térről indul a Gyulai Vár előtt felállított rendezvénysátorig, ahol reneszánsz vásár és egész napos programok VÁRnak minden résztvevőt. A jelmezekhez és a bemutatkozó műsorokhoz – a pályázati felhívásnak megfelelően – a reneszánsz korból meríthetnek ötleteket a versenyző csapatok, amelyeket neves zsűri értékel.

Nagy hangsúlyt kap a gasztronómia is ezekben a napokban. A vendégek nemcsak a vásár területén kóstolhatnak bele a helyi, illetve reneszánsz kort idéző csemegékbe, étkekbe, lelket melegítő italokba és egyéb finomságokba, hanem a Gyula számos étteremében kínált reneszánsz kori különlegességekbe is.
Reneszánsz lakoma csalogatja a bálozni vágyókat is, mivel minden évben reneszánsz bál kerül megrendezésre a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.
A gyerekek minden délelőtt külön gyermekprogramokon (színi-és mutatványos előadások), kézműves és múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt, táncokat tanulhatnak, versenyezhetnek és számos korabeli eszközt, mesterséget próbálhatnak ki.

(Forrás: http://www.gyulaikarneval.hu/index.php?oldal=tartalom&lang=hu&k_id=101)