Kereskedelem és marketing szakra idén ugyan 600-zal kevesebb jelentkező adta be felvételi lapját, mint az előző évben, de még így is 10-20 ezerrel több jelentkezés érkezett, mint amennyit a keretszám lehetővé tett. A kereskedelem és marketing szak a 6. helyet foglalta el a legnépszerűbb alapszakok listáján.
A 2007-es ponthatárok is alapszak népszerűségét igazolják, hiszen126 pont alatt egyik intézmény nappali tagozatos képzésére sem lehetett bejutni, ám 130 pont felett csak a Pécsi Tudományegyetem Közazdaságtudományi Karán és a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karán kellett teljesíteniük a felvételizőknek.
A kereskedelem és marketing szak a közgazdaságtan leggyakorlatiasabb képzése, a munkaerőpiac olyan szakembereket vár a frissdiplomások köréből, akik rögtön képesek például elkészíteni egy mérleget, tehát kellő gyakorlati tudással rendelkeznek a munkakör ellátásához. A szak célja olyan gazdasági és üzleti ismeretekkel, kereskedelmi és marketing szaktudással rendelkező gazdasági szakemberek képzése, akik alkalmasak különböző termékek, szolgáltatások beszerzésére és értékesítésére, kis- és középvállalatok kereskedelmi, marketingtevékenységének szervezésére és irányítására. A végzett hallgatók képesek lesznek önálló piackutatási feladatok végrehajtására, marketingterv készítésére, egy vállalkozás marketingkommunikációs kampányának, arculatának megtervezésére, szervezésére. Megtanulják, hogyan készítsenek elemzéseket, jelentéseket, felméréseket a reklám, eladásösztönzés és a piackutatás területén.
A képzésben benne van egy féléves szakmai gyakorlat, valamint a diploma megszerzésének követelménye a középfokú, szakmai ismeretekkel bővített, vagy egy felsőfokú, általános "C" típusú nyelvvizsga.
Mivel a szakra túljelentkezés jellemző, nincs annyi szakemberre szükség, amennyit képez a magyar felsőoktatás. Ebben a szakmában is - hasonlóan a többi népszerű szakkal - az a hallgató tud majd könnyebben elhelyezkedni, aki már tanulmányai alatt nyitott szemmel jár, kapcsolatot tart a piaccal.
Felmérések szerint a kereskedelemben sokkal több pályakezdő tud elhelyezkedni, mint a marketing területen, ugyanis előbbinél gyakrabban üresednek a helyek.
Ebben a szakmában is elengedhetetlen a jó, biztos nyelvtudás, így hát nem csak a diplomához szükséges papírt kell megszerezni, hanem valóban el kell sajátítani az adott nyelvet. Sőt, a külföldi cégek nagy része már azt is elvárja a munkavállalóktól, hogy ismerjék a szakmájukhoz kapcsolódó nemzetközi szabályozásokat, irányelveket.
A tantárgyak négy csoportba sorolhatók: alapozó módszertaniak (pl. statisztika, informatika, gazdaságmatematika), alapozó szakmai tárgyak (pl. mikro- és makroökonómia, gazdaságtörténet, gazdaságföldrajz), üzleti szaktantárgyak (pl. vállalat-gazdaságtan, pénzügy, számvitel, szervezés-vezetés), a szak fő tárgyai (marketing, nemzetközi kereskedelem, értékesítés, fogyasztói magatartás elemzése, marketingkutatás, marketingkommunikáció). A
szaktárgyakhoz gyakran társul félévi feladat, beadvány, esettanulmány-megoldás, mely önálló, vagy csoportos felkészülést igényel. Fontos készség a kereskedelem és marketing szakra jelentkezőknél a jó kommunikációs készség, a problémamegoldó képesség, a diplomáciai érzék, az empátia és a tolerancia.
Forrás: www.felvi.hu
(www.edupress.hu)