szerző:
Eduline

Február elején még két rendezvényen találkozhatnak a diákok a Szent István Egyetem képviselőivel. Az érdeklődők február 6-án Budapesten, február 8-án pedig Gödöllőn a SZIE Nyílt Napokon ismerkedhetnek az egyetem képzési kínálatával.

A látogatók először a február 6-án 16 órakor a SZIE GTK Vállalkozási Akadémia és Továbbképző Intézetében kaphatnak tájékoztatást a képzésekről, majd február 8-án a gödöllői kampusz tárja ki kapuit a felvételiző diákok előtt. 

A február 8.-án, pénteken 11 órakor Gödöllőn kezdődő Nyílt Napon elsőként Dr. Villányi László dékán tart tájékoztatást az egyetem képzéseiről, majd az általános felvételi eljárásról Kerekes Gábort, az Educatio Kht. ügyvezetőjét hallgathatják meg az érdeklődők. Déltől a szakvezetők moderálásával kisebb csoportokban, konzultációk keretében ismerkedhetnek meg a látogatók a bachelor és mesterszakokkal, köztük az agrár-, és gazdaságtudományi képzésekkel, de bemutatkozik a bölcsészettudományi, valamint a társadalomtudományi képzési terület is. A beszélgetéseket követően, igény szerint, a szakvezetők bemutatják a gyakorlati helyeket is.

A rendezvény keretében a SZIE Hallgatói Önkormányzata rövid ízelítőt ad a páratlan természeti környezetben található kampusz pezsgő hallgatói életről. Érdekességként levetítik a SZIE filmet, melynek címe: „Ahol a jövő kezdődik”. Aki szeretne saját szemével is meggyőződni a képzési helyek felszereltségéről és a diákotthonok, kollégiumok nyújtotta kényelemről, azokat  tartalmas egyetemi körsétára várják a rendezvény szervezői.

A mesterképzésekről február 26-án tart külön tájékoztatót a Szent István Egyetem.

A legközelebbi Nyílt Napok helyszínei:   
Február 6: Budapest,  XIV. Tatai u. 3.
Február 8 : Gödöllő, a Péter Károly u.1.

További információ: www.szie.hu

(www.edupress.hu)