Komoly fenyegetést kaptak brit iskolák, mert támogatják az oltási kampányt
Nem mindenki örül, ha az iskolaigazgatók az oltás mellett kampányolnak.
Nem mindenki örül, ha az iskolaigazgatók az oltás mellett kampányolnak.
Online oktatás ide vagy oda, egyáltalán nem biztos, hogy a diákok magabiztosan tudják használni a digitális eszközöket.
December elejéig lehet jelentkezni a központi felvételi vizsgára - a diákok januárban magyarból és matekból írásbeliznek majd.
Eddig négyszáz vélemény és javaslat érkezett a Szülői Hanghoz, amely az oktatást érintő legsúlyosabb problémákat gyűjti össze tanárok, szülők és diákok segítségével.
Egy járványügyi modell alapján idén ősszel az általános iskolákban több megbetegedés lehet a delta-variáns miatt.
Megjelent a tanárképzés átalakításáról szóló kormányrendelet, amely többek között egységesíti az általános iskolai és a középiskolai tanárok képzésének hosszát. Eddig azoknak, akik gimnáziumban vagy technikumban szerettek volna tanítani, hat évig kellett egyetemre járniuk. Ezentúl elég lesz öt év.
Kérdés, hogy mennyien élnek majd az oltás lehetőségével, a várt roham ugyanis a 12-17 évesek körében is elmaradt.
Bár a központi vizsga még odébb van, a gyakorlást már most érdemes elkezdeni. A korábbi évek feladatsorainak megoldása mellett a következő appok is megkönnyíthetik a felkészülést.
Két hete kezdődött a tanítás, de már most sokan hiányoznak az iskolákból: leginkább köhögéssel, torokfájással, orrfolyással maradnak otthon.
Húsz év munkája került veszélybe Afganisztánban a tálibok hatalomátvételével. Az országban 2001 óta próbálják működésre bírni az oktatási rendszert, és javítani az elkeserítő statisztikákon. Ma már minden harmadik nő tud írni és olvasni - húsz éve még tíz nő közül nyolc analfabéta volt.
A nulladik kérdés, mennyire tudtok angolul? Ha elboldogultok vele, akkor ezt a tesztet érdemes kipróbálni.
Elindultak az idei ösztöndíjszezon: mutatjuk, milyen támogatásokra pályázhattok, ha Németországban tanulnátok.
A holokauszttal kapcsolatos tévhitek már nemcsak a neten, hanem az iskolák falai között is terjednek.
Sok kérdést kapott a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a tanév kezdete óta, ezért összeszedték, pontosan milyen járványügyi szabályokat kell betartani az iskolákban, és miről dönthetnek az iskolák saját hatáskörben.
A gyártó hamarosan indítja az engedélyeztetési eljárást.
Sokan nem is tudják, de másfél millió diáknak van államilag támogatott balesetbiztosítása.
Facebook-poszttal próbálja népszerűsíteni a maszkviselést a győri egyetem, ahol nem tették kötelezővé az orr és a száj eltakarását, de „ajánlják”. Eddig két egyetem döntött úgy, hogy a közösségi terekben és az előadótermekben is maszkot kell hordani.
Akik lemaradnak a reggeli járatról, csak egy órával később tudnak elindulni, ezzel a középiskolások az első két óráról lecsúsznak.
A kormány nem tervezi az online átállást, hiszen azt szeretnék, ha "iskolák is működnének" - mondta a mai Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A szatmárnémeti Grigore Moisil Általános Iskola egyik tanára az iskolakezdés apropóján szórólapokat készített. A szülőknek nem tetszett a kép.