Kötelező a maszkviselés, rendszeresen tesztelik a tanárokat a lettországi iskolákban

Egészségügyi vészhelyzetet és korlátozó intézkedéseket hirdettek Lettországban három hónapra pénteken a koronavírus gyors terjedése miatt. Az iskolák nem térnek át távoktatásra, de a diákoknak maszkot kell viselniük.

  • Eduline/MTI

Krisjanis Karins kormányfő a pénteki kabinetülés után azt mondta, hogy két lehetőség volt előttük a járványügyi helyzetre tekintettel: a lett válságstáb által ajánlott korlátozások vagy az ország ismételt teljes lezárása. Előbbi mellett döntöttek, mert lehetőséget akartak biztosítani a diákoknak a tantermi oktatás, a beoltott embereknek pedig a normális élet folytatásának lehetőségére. 

A korlátozó intézkedések mindenekelőtt az oltási vagy gyógyultsági igazolással nem rendelkező embereket érintik.

A diákok továbbra is tantermi oktatás keretében tanulhatnak, de maszkot kell viselniük, ahogy a tanároknak is rendszeres tesztelés mellett.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.