Óránként 1800-2000 forintot is kereshetnek azok, akik nyáron vállalnának diákmunkát
Jól járhatnak azok, akik 25 év alatt vállalnak nyáron munkát: tavaly óránként 963 forintot, idén 1150 forintot is kaphatnak.
Jól járhatnak azok, akik 25 év alatt vállalnak nyáron munkát: tavaly óránként 963 forintot, idén 1150 forintot is kaphatnak.
Azért kapják a "köszönömbónuszt", mert kitartottak a járvány idején.
A rendőrök vitték el az ének-zene tanárt az egyik XVI. kerületi általános iskolából. Azzal gyanúsítják, hogy zaklatta a diákokat.
Több mint kétszáz belgrádi iskolában volt bombariadó szerda reggel, a tanítást elhalasztották, a rendőrség átvizsgálja az épületeket - közölte az oktatásügyi minisztérium.
Nyilvánosságra hozta a 2022-es középiskolai felvételi statisztikáit az Oktatási Hivatal. Ezekből kiderül: tényleg technikumban tanul majd ősztől a legtöbb kilencedikes, nyelvi előkészítő évfolyamon több mint tízezren kezdenek, és a diákok többségét az első helyen megjelölt iskolába-tagozatra vették fel.
Bejárta a netet a Twitter-poszt, amelyen a harkivi 134-es iskola végzős osztályának diákjai a romok előtt keringőznek.
Majdnem 14 milliárd forintot kapott a Gazdaság-újraindítási Alapból a Klebelsberg Központ.
Számos orosz irodalmi művet kivesznek az ukrán tantervből – adta hírül a Twitteren a Nexta. Azok a regények, novellák, versek jutnak majd erre a sorsra, amelyek az orosz hadsereget „dicsőítik”.
Fáradtság, düh és levertség - ezekkel a szavakkal jellemzik közérzetüket a francia pedagógusok egy május végén publikált közvéleménykutatás szerint. Csak 22 százalékuk javasolná saját hivatását a fiatalabbaknak.
Több mint 55 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetni a világ egyik legdrágább nyári táboráért – igaz, ezért az összegért ötcsillagos szállodai szoba és különleges programkínálat jár. Európában jóval szolidabbak az árak, bár vannak olyan svájci nyelvi táborok és angliai sporttáborok, amelyek hetente legalább 800-900 ezer forintba kerülnek. És persze itthon is találtunk egy-két extrém drága tábort.
Biztos ti is találkoztatok a hírrel, a hétvégén ünnepelte uralkodásának 70. évfordulóját II. Erzsébet királynő - ennek alkalmából ma egy angol történelmi kvízzel készültünk nektek.
2019-ben a Nobel-díjas Terence Tao majdnem megoldotta a 3x+1 matematikai problémát. De a végén ő is elbukott.
Lassan a végéhez közeledik az egyetemi vizsgaidőszak a legtöbb hallgatónak, azonban itt nem ér véget teljesen az egyetemi félév, egy nagyon fontos időszak ugyanis csak most kezdődik. Mi az az átsorolás és mit kell tenni érte, vagy ellene?
Kezdődik a nyári szünet, véget ér a nyelvvizsga szezon első felvonása is - mindenki megszerezte a bizonyítványát, akinek a felvételihez kellett. Azonban a nyári időszakban sem áll le a nyelvtanulás, sokan ilyenkor készülnek fel az őszi vizsgákra, ezért mi is hoztunk egy izgalmas appot, amivel játékos(abb) lehet a tanulás.
Amint megkapjátok a pontokat, kiderül milyen esélyitek vannak az egyetemi álomszakra. Szerencsére, ha valami nem úgy sikerült, ahogy terveztétek, még módosíthattok. Mutatjuk, hogyan.
Az iskolában Vándorvirágnak nevezték el az ajándékot és naponta váltogatják, kit boldogíthat az orchidea.
Bár még sokaknak hátra vannak a szóbelik, hamarosan mindenki megkapja az érettségi eredményét és indulhat a pontszámítás, taktikázás. Mutatjuk, hogyan kerülhettek be egyetemre, ha a tanulmányi pontjaitokon lehetne szépíteni, de az érettségi jól sikerült.
A megkérdezettek 70 százaléka szerint az oktatás problémáinak megoldásához fontos lenne, hogy önálló minisztériumot kapjon a terület - derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített felméréséből.
100 ezer forintot ad a helyi óvodák pedagógusainak a III. kerület, az önkormányzat döntött a 20 ezer forintos pótlékról is.
Jelképes, 350 forintos mozijegy megvásárlásával lehet segíteni a Nógrád megyei Szirák községben élő gyerekeket és az ottani iskolát. A Milk című hatperces rövidfilm szereplői a helyi iskolások.