Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Alig egy hete számoltunk be az idei kreditrekorderről, egy mesterszakos hallgatóról, aki egy félév alatt 123 kreditet gyűjtött. Az Eduline-nál néhány napja jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem egyik hallgatója, aki 155 kreditet szerzett a tavaszi szemeszterben. Három mesterszakon tanult egyszerre, két képzésen le is diplomázott.
Múlt szombaton írtunk arról, hogy 123 kreditet szerzett egy félév alatt egy mesterszakos egyetemista, aki párhuzamosan végezte el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizikusképzését, valamint a győri Széchenyi István Egyetem villamosmérnöki MSc-szakját. Takács Szilárd ezzel megdöntötte a két éve született 89 kredites rekordot, azonban Biró Borbála, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója őt is megelőzte: egyszerre három mesterszakon tanult, egy fél év alatt - szakdolgozatírással, két diplomázással - összesen 155 kreditet szerzett.
"Idén júniusban szereztem meg közgazdász mesterdiplomáimat a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán vezetés és szervezés, valamint marketing szakon nappali képzésen, és szintén idén fejeztem be első évemet az egyetem Egészségtudományi Karán, egészségügyi menedzser mesterképzésen, levelező tanrendben" - mesélte az Eduline-nak Biró Borbála. A vezetés és szervezés szakon összesen 21 kreditet, a marketingen 120 kreditet, az egészségügyi menedzser képzésen pedig 14 kreditet gyűjtött.
Az, hogy három mesterszakot tudtam egyszerre végezni, nem kis logisztikát igényelt"
- tette hozzá. "Azért, hogy mindegyik mesterszakos tanulmányomat akkor tudjam elkezdeni és befejezni, amikor szerettem volna, már az alapszakos képzésemet (Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán kereskedelem és marketing alapképzésen voltam hallgató) igyekeztem fél évvel hamarabb elvégezni, mint a normál képzési idő" - mesélte.
Sikerült, így 2020 őszén el tudta kezdeni nappali képzésen a vezetés és szervezés mesterszakot. "Mivel a Felvi nem tud több jelentkezést egyszerre kezelni, így egy évvel később, 2021 őszén tudtam elkezdeni szintén a Pécsi Tudományegyetemen az egészségügyi menedzser mesterszakot, azt levelező képzésen. Aztán - mivel a szívem továbbra is húzott a marketinghez - kitaláltam, hogyan lehetne a vezetés és szervezéses tanulmányaim során olyan tárgyakat felvenni, amelyeket később el tudok ismertetni a marketing mesterképzésen. A 2021/2022-es tanév őszi szemeszterében az első mesterszakos tárgyaim mellett felvettem az összes marketinges tárgyat is" - magyarázta.
A 2021/22 tanév keresztféléves felvételi időszakában jelentkezett a PTE nappalis marketingképzésre, amelyet tulajdonképpen fél év alatt végzett el, az előző félévben elvégzett tárgyak elfogadtatásával. "Emiatt lett ennyire sok kreditem egy félévre, 120" - tette hozzá Biró Borbála.
A hallgató azt mondja, csodával határos módon még csak óraütközése sem volt a vezetés és szervezés és a marketing szakon. Az egészségügyi menedzser mesterszak viszont feladata a leckét, félévente három héten át ugyanis keddtől péntekig, reggel nyolctól késő délutánig, kora estig előadásokon kellett részt vennie, így ilyenkor el kellett kéredzkednie a másik két szak óráiról.
A tavaszi szemeszterben a vezetés és szervezés, valamint a marketing mesterképzésen le is diplomázott (előbbiből 4,92-es, utóbbiból 4,93-as átlaggal), és elvégezte az első évet az egészségügyi menedzser mesterképzésen. A PTE hallgatója ezek mellett egy egészségügyi startup cégnél is dolgozik, hogy a sok elméleti tudást a gyakorlatban is hasznosítani tudja.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).