Az iskolák összevonása csak egy kétségbeesett próbálkozás lenne a tanárhiány csökkentésére

Polónyi István oktatáskutató szerint a kisiskolák bezárása kétségbeesett kísérlet lenne arra, hogy a jelenlegi tanárhiányt, és a hosszabb távon is várható tanárhiányt próbálják meg csökkenteni.

  • Eduline

A kutató szerint az új kormányban is felmerült a kisiskolák bezárásának ötlete. Az iskolaösszevonás az elmúlt évtizedekben nagyon sokszor szóba került, de hozzá kell tenni, hogy az általános iskolák több mint háromnegyede, a gimnáziumok nagyjából fele 500-nál kisebb létszámú. Polónyi István szerint azzal lehetne pénzt, paripát, embert megtakarítani, hogyha meglépnék az összevonásokat, de ez a racionalizálás a kistelepülési iskolák megszűnésével jár - mondta a Klubrádiónak.

Az iskola településmegtartó erő, és ha elveszik egy kistelepüléstől, akkor nem marad semmije, nem lesz olyan intézménye, ami után pénzt kapna – tette hozzá és megjegyezte azt is, nagy vita van arról is, hogy a kistelepülési iskolák kellő minőséget adnak-e.

Szerinte az összevonás esetén iskolabuszokat lehetne venni az eljutáshoz, de nem csupán erről van szó, hanem például Borsodban, Somogyban vagy Dél-Baranyában az utak minőségéről is. Valamint arról, hogy a nagyobb létszámú iskolákhoz nagyobb épületekre lenne szükség. Hozzátette, már most is több tízezer gyerek lakik olyan helyen, ahol nincs általános iskola, tízezernyi gyerek pedig olyan helyen, ahol nincs középiskola, tehát kollégiumokra is szükség lenne. Ezért úgy látja, ennek nincsenek meg a szervezési, infrastrukturális feltételei az országban.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.