Az ELTE több száz dolgozója is kiáll a tanárok mellett: polgári engedetlenséget terveznek
Tiltakozó nyilatkozatot adott ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem 284 oktatója.
Tiltakozó nyilatkozatot adott ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem 284 oktatója.
Országszerte több tucat demonstráció, élőlánc, szolidaritási megmozdulás volt pénteken, emellett ismét több ezer pedagógus sztrájkolt.
Vasárnapi ebédre országgyűlésleves fonyódi petyekkel, desszertnek pedig barátfüle? Lássuk, felismeritek-e ezeket az ételeket.
Csütörtök délután tüntetést szerveztek a Belső-pesti Tankerületi Központ Damjanich utcai épülete elé, ahova az Eötvös József és a Madách Imre Gimnázium korábban polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusai közösen vették át a levelüket.
A fiút hétfőn késelte meg egy iskolatársa.
Gyógypedagógusok és SNI-s, BTMN-es gyermekeket oktató-nevelő szakemberek kértek állásfoglalást Marosi Beatrixtól.
Az ország több mint ötven helyszínén lesz tüntetés, élőlánc vagy szolidaritási akció október 14-én, a pedagógussztrájk következő napján.
2025-re bruttó 777 ezer forintos pedagógus-átlagbérrel számol a kormány és az Európai Bizottság – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
Jövőre majdnem 21 százalékkal emelik a pedagógusok bérét, ha sikerült megállapodni az Európai Unióval – erről beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Demonstrációt szerveznek a Belső-pesti Tankerület elé csütörtök délutánra. A szülők és diákok az Eötvös és Madách Gimnázium tanárai mellett állnak ki, akik most veszik át leveleiket a tankerülettől.
A fűtési szezon végéig a szomszéd településre kell iskolába járnia húsz alsós diáknak Nógrádkövesden, az energiaköltségeken spórolnának így.
Azért döntöttek így, mert közel tízszeresére emelkedett a távfűtés költsége a Dunaújvárosi Egyetemen (DUE).
Eltűntek a budapesti tankerületi központok honlapjáról a telefonszámok. A Klebelsberg Központ a hvg.hu-nak azt írta, azért tüntették el a számokat, mert „gyalázkodó, fenyegető telefonok százait kapták”.
A kifizetések korlátozását rendelték el a tankerületi központokban, az iskoláknak még a mindennapi működéshez szükséges dolgaikat is nehezen szerzik be, mindenre külön engedélyt kell kérniük.
Október végén lejár az előző félévben kapott matrica a diákigazolványokon. Mutatjuk, pontosan meddig utazhattok a 2021/22-es tavaszi félévre szóló matricákkal.
Október 21-én az összes XV. kerületi óvoda zárva tart, négyszáz dolgozó tagadja majd meg a munkát. Azt írják, már panaszkodtak, sztrájkoltak, tüntettek, most pedig a figyelemfelkeltés utolsó eszközéhez nyúlnak, a polgári engedetlenséghez.
Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a 2021/2022-es nyelvi mérések eredményeit. Több mint 152 ezer hatodikos és nyolcadikos töltötte ki a teszteket, az eredményekből azonban az derül ki, hogy az angolul tanulók sokkal jobban teljesítenek, mint a németórákra járók. A németet tanuló nyolcadikosok csupán 31 százaléka „ment át” a teszten.
Mit csinál az, aki plagizál, és milyen az az információ, ami adekvát? Hoztunk tíz olyan kifejezést, amivel sokaknak meggyűlhet a baja.
Október 14-én, pénteken a nemzetiségi nyelvi és irodalmi vizsgákkal kezdődik a 2022-es őszi érettségi.
A 12. helyen végzett a világ egyik legelismertebb vezetőképzési rangsorában, a QS 2023 Masters in Managementben a CEMS MIM program, amelyet több üzleti szakkal együtt végezhetnek kettősdiploma-programként a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói.