Közösen indítanak pert a kirúgott kölcseys tanárok a tankerülettel szemben
Egyéni pereskedés helyett összefogva lépnek fel a tankerület döntése ellen a kirúgott kölcseys tanárok. Október 23-a után lehet előrelépés az ügyükben.
Egyéni pereskedés helyett összefogva lépnek fel a tankerület döntése ellen a kirúgott kölcseys tanárok. Október 23-a után lehet előrelépés az ügyükben.
Mivel évről évre sokan jelentkeznek keresztféléves eljárásban mesterképzésre, összegyűjtöttünk mindent, amit tudnotok kell, ha ti is most felvételiztek.
Míg a kölcseys tanárokat polgári engedetlenségre hivatkozva bocsátották el, más iskolában volt olyan tanár is, aki ötször követett el polgári engedetlenséget, mégsem rúgták ki.
Elindult a keresztféléves felvételi ezzel együtt megszületett az a dokumentum is, amiből már a 2023-as általános felvételi eljárásban induló szakok követelményi is kiderülnek. Mutatjuk, hol kell és hol nem kell emelt szintű vizsga.
Ki is írta, Petőfi, Csokonai vagy Kölcsey? Hoztunk egy kvízt, amivel ellenőrizhetitek a tudásotok.
"Ez mára kellett? Nem lehetne inkább a szünet után? Erre jegyet kapunk?" - ezek a kérdések a tanárlét azon pillanatai, amikre nem készít fel az egyetem. Persze nemcsak a tanárok, hanem a diákok is nagyon jól ismerik ezeket a kérdéseket.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az október 14-i országos tanársztrájk alatt voltak olyan tankerületek, ahol rendkívüli szünetet rendeltek el az iskolák, hogy akadályozzák a tiltakozásokat.
Egy friss felmérésben 16 éves diákok válaszai alapján azt vizsgálták, milyen mértékben van jelen az erőszak bármilyen formája a diákok életében. Megdöbbentő eredmények születtek.
A debreceni intézményben is megvannak a spórolási szabályok a magas energiaárak miatt.
Nem elégedettek a kormány 5 százalékos ajánlatával, hamarosan sztrájkról dönt Nagy-Britannia két legnagyobb tanári szakszervezete is.
Egy hónapja van jelentkezni a februárban induló egyetemi képzésekre mindenkinek, aki keresztfélévben szeretne továbbtanulni. Mutatjuk, mik voltak a legnépszerűbb szakok 2021-ben.
Október 23-án, vasárnap is lesz szolidaritási tüntetés a tanárok mellett, már a programok is megvannak.
Hétfő reggel iskolakezdés előtt Győrben a Révai Miklós Gimnázium tanárai, illetve az őket támogató szülők, diákok foglalták el az egyik legforgalmasabb utat a városban.
Bár már október 14-én voltak vizsgák, az első "nagyobb" tárgy vizsganapja ma van: jön a magyarérettségi.
Már lehet jelentkezni a 2023 februárjában induló szakokra, mutatjuk, hogyan számolják az egyetemek a pontokat.
Néhány szakon 2023-tól is kötelező marad az emelt érettségi, de bőven vannak olyan intézmények is, ahol elég lesz a középszintű vizsga is.
Utcára vonultak az ír egyetemisták, mert nem tudják finanszírozni a lakhatási költségeiket. A kormány "példátlan" pénzügyi támogatást ígér.
Adományokért könyörögnek a TikTokon szíriai menekülttáborban élő gyerekek. A BBC szerint azonban a pénz nagy részét nem ők kapják meg.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár összes tagkönyvtára nyitva marad, és továbbra is beszerzik a könyvújdonságokat, Viszont odafigyelnek a fűtésre, és lekapcsolják a központi könyvtár palotatermeinek csillárait is.
2024-től többletpontot ad több egyetem a felvételizőknek az ICDL-bizonyítványért – írja a Neumann Társaság.