Pedagógusnapon is tüntetnek a szakszervezetek
Már gyűlnek a programok a jövőhétre is. Ezen a héten az Egységes Diákfront, a Tanítanék és a noÁr szervez kiállásokat, jövőhét hétfőn pedig a PDSZ és az ADOM Diákmozgalom.
Már gyűlnek a programok a jövőhétre is. Ezen a héten az Egységes Diákfront, a Tanítanék és a noÁr szervez kiállásokat, jövőhét hétfőn pedig a PDSZ és az ADOM Diákmozgalom.
A többnyelvűség előnyeinek és kihívásainak feltárása elősegítheti az oktatás, az egészségügy és a bevándorlók beilleszkedésének fejlődését Európában a Bizottság szerint.
2016 végéig elvileg minden, családjából kiemelt 12 éven alulit nevelőszülőnél kellett volna elhelyezni, ez 2021 végéig sem sikerült. Bár többen várakoznak örökbefogadásra, mint ahány gyerek vár nevelőszülőkre, mégis sokan az állami rendszerben ragadnak, mert a többség háromévesnél fiatalabb gyerekre vágyik és belőlük van a legkevesebb.
Ha egy diákmunkás 1700 forintos órabérért dolgozik heti 40 órában, akkor több pénzt vihet haza, mint egy pályakezdő pedagógus.
Megjelent a kormány honlapján Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter rendelete arról, mikor lesznek munkaszüneti napok 2024-ben.
Miniszteri rendelettel hosszabbították meg a jelentkezési időszakot, mert a tanárok és az iskolai személyzet több mint kétharmada sztrájkol Romániában.
A diákok ma estétől a Sándor-palota előtt tiltakoznak, de a héten országszerte több akció és demonstráció is lesz.
Egyre többen hangoztatják, hogy manapság már nem elég mindössze egy nyelvet, vagyis legtöbbször az angolt beszélni ahhoz, hogy kitűnjünk a tömegből. A lehetőségeket a ritkább idegen nyelvek tudása teremti meg, amibe beletartozik a német is. Ennek fontosságáról Bártay Rékával és dr. Trippó Sándorral, a Goethe Intézet munkatársaival beszélgettünk.
A csontvázak mellett egyéb műtárgyakat is találtak.
Mivel más a pontszámítási szabály, más-más dokumentumokat, igazolásokat kérhetnek tőletek az egyetemek, mint alap- vagy osztatlan képzés esetén. Összeszedtük őket.
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai alapján idén jobban fizet a diákmunka, mint tavaly nyáron. A legmagasabb órabért a call centerekben vagy IT-területen dolgozók remélhetik.
Már megkapták a hiánypótlási felszólítást azok a felvételizők, akiknél a feldolgozás során megállapították, hogy a pontszámításhoz szükséges középiskolai bizonyítványuk része vagy egésze hiányzik.
A május 24-én a Mount Everest csúcstámadására készülő hegymászó 1995 és 2001 között volt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium diákja.
EFMD, ACCA, AACSB - egyre több hazai egyetem szerez valamilyen nemzetközi akkreditációt, ami a világ élvonalába is repítheti bizonyos képzéseiket. Diákok segítségével jártunk utána annak, pontosan mit jelentenek ezek a rövidítések, és hogy milyen előnyökkel jár egy akkreditált képzésen szerzett diploma.
A rezsiárak emelkedése megkavarta néhány egyetem szorgalmi időszakát, ezért van, ahol még a nyár közepén is lehetnek vizsgák. Összeszedtük, hogy a legnagyobb egyetemeken meddig tartanak a vizsgaidőszakok.
Végre itt a jó idő, lehet menni kirándulni és szép virágokat nézni. Mennyire ismeritek őket?
Az Egyesült Államok története című könyvnek 1927. február 21-én kellett volna visszakerülnie a kaliforniai St Helena Public Library-be.
Először észre sem vették, hogy a világsztár ott van a próbájukon.
Kirúgták a Hunter College egyik professzorát, miután egy machetével megfenyegetett egy fotóst és a New York Post riporterét.
Még nem késő javítani akkor sem, ha egyelőre reménytelennek látjátok a helyzetet. Előttetek áll a szóbeli vizsga, ami akár sorsdöntő is lehet.