Előkészítő programot kínál a BME az angol nyelvű képzésekhez, akár ennek elvégézésével is be lehet kerülni az egyetemre
A Műegyetem két szemeszteres előkészítő programot kínál az angol nyelvű alapképzési szakok iránt érdeklődők számára.
A Műegyetem két szemeszteres előkészítő programot kínál az angol nyelvű alapképzési szakok iránt érdeklődők számára.
Baranyai Ildikó harminc éven keresztül volt tanár, július óta viszont buszsofőrként dolgozik a kaposvári helyi járaton.
Csak tavaly 1367 új magyar diákot írattak osztrák intézménybe.
Az iskolakezdéshez sokszor nem csak a tanszerek, de új bútorok vásárlása is jár. Összeszedtük, hogy milyen árakkal kell kalkulálni a tanévkezdéshez, ha íróasztalt is vennétek.
2024 nyarán végleg behúzzák a függönyöket, bezár az Átrium, ami állami támogatások hiányában már az elmúlt egy évben is a közönség adományaiból működött.
Bár a Belügyminisztérium szerint nincs tanárhiány, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter szerint is nehezen lehet betölteni a megüresedett állásokat, hamarosan pedig még többen távozhatnak.
Bár a közoktatás tanév rendje még nem elérhető, viszont a felsőoktatásban már tudni lehet a fontosabb dátumokat. Megnéztük, hogy a nagyobb egyetemeken milyen lesz az őszi félév; meddig tart a szorgalmi időszak, mikor kezdődnek a vizsgák, és lesznek-e szünetek.
Tudod, hogy hány gyermeke született Mária Teréziának vagy, hogy mikor volt Szent István szentté avatása? Ha jó vagy a magyar történelemben, akkor mindenképp teszteld most a tudásod!
Megnéztük, hogy a Quacquarelli Symonds (QS) felsőoktatási világrangsorának első öt egyetemén milyen tandíjra kell számítaniuk a felvételiző diákoknak. Természetesen itt is jogosultak lehetnek a felvettek ösztöndíjakra, de a többségre ilyen díjak várnak az általában négy évig tartó alapszakos képzéseken.
Egyelőre még csak a rendőrségi szakasz tart, nincsenek vádemelési javaslattal átadott ügyek, de jó pár esetben már megtörténtek a kihallgatások.
Idén több mint 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre az Útravaló ösztöndíjprogramra, amire a pályázás hétfő délelőtt indult el.
Kipróbálnád, milyen egyetemistának lenni, de még csak középiskolás vagy? A Szegedi Tudományegyetem 12 alapozó képzést hirdet azoknak, akiknek nem sikerült a felvételijük, de szeretnék folytatni tanulmányaikat, vagy akik később az SZTE-n tanulnának, és szeretnének már most haladni a tananyaggal
A versenyt augusztus 10. és 20. között Lengyelországban rendeztek meg ötvenkét ország csapatainak részvételével.
Még csak pár hónapja jelent meg, mégis már kavarodást okozott a felsőoktatásban a mesterséges intelligencia. Van, ahol nyitottabbak a használatára, máshol egyelőre nem tudják, hogyan lehetne megfelelően használni.
Sorra jelentik be ideiglenes bezárásukat a kaliforniai iskolák a Hilary trópusi vihar miatt.
A szakszervezetek és civil szervezetek közös akciója augusztus 24-én Pécsről indul.
Augusztus 28-án kiderül, kik jutottak be a pótfelvételin valamelyik egyetem képzésére.
Nem csak a közoktatásban közeleg a tanévkezdés, hanem az egyetemeken is. Ha államilag támogatott képzésre vettek fel titeket, nektek egy kicsit könnyebb dolgotok van, mint a költségtérítéses képzéseken tanuló társaitoknak. Ez viszont bizonyos feltételekkel jár, például azzal, hogy csak korlátozott ideig tanulhattok ingyenesen.
Rossz dolog-e, ha gyenge diákokat is felvesznek egyetemre? Feltétlen messzire kell menni a legjobb diplomákért? Mennyire fontosak és pontosak az egyetemi rangsorok? Cecilia M. Orphan diákközpontú oktatáskutatóval beszélgettünk a Sziget Fesztiválon.
Bizonyos idegen nyelvek egészen egyedülállóak, így sokszor már egyetlen pillantásból megállapítjuk, milyen nyelven íródott 1-1 szó, míg mások, például a latin nyelvek nagyon hasonlítanak egymásra. Ti rájöttök, milyen nyelven íródtak ezek a kifejezések?