Ha imádjátok a meséket, akkor ez a kvíz nektek szól!
Hoztunk egy mesés tesztet estére: felismeritek az animációs filmeket egyetlen képkockából?
Hoztunk egy mesés tesztet estére: felismeritek az animációs filmeket egyetlen képkockából?
Az uniós pénzből fejlesztett szoftverrel a rutinos beszélgetést igyekeznek segíteni.
2023 első öt hónapja alapján a leggyakrabban a szakmunka, az adminisztráció, asszisztensi és irodai, valamint a fizikai, segéd és betanított munka területére keresnek a cégek diák munkaerőt.
A szélsőséges hindu nacionalista kormány oktatási minisztere a bizonyított és széleskörben elfogadott tudományos elméletet tudománytalannak tartja, mert „senki sem látott még majmot emberré változni”.
Kispolgár néven indul új, közélettel foglalkozó gyerekújság. Több mint 30 éve nem volt Magyarországon hasonló sajtótermék.
A státusztörvény szerint az integráló iskolákban és óvodákban dolgozó gyógypedagógusoknak heti húsz órát kell tanítással tölteniük, de Dunai Mónika fideszes képviselő 24 órára növelné ezt a számot az óvónőknél az LMP szerint.
Nemrégiben Kalocsán roma szülők és roma jogvédők nyomására sikerült elérni, hogy az egyébként a bezárását hevesen ellenző polgármester mégis megszüntessen egy szegregáló óvodát.
A legtöbben a ChatGPT-t, de a jelentős arányhoz hozzájárult több, évek óta közismert idegennyelvi szoftver is. A diákok 85 százaléka nem kapott az MI etikai vonatkozásairól tájékoztatást és csak 7 százalék szerint kellene azt az egyetemnek szabályoznia.
Múlt héten éjszakába nyúlóan tárgyaltak a státusztörvényről az országgyűlési képviselők a parlamentben, de nem közeledtek az álláspontok. Hétfőn pedig ismét összeült a tanári szakszervezetek képviselőivel Maruzsa Zoltán, de ez a tárgyalás is eredménytelenül zárult. Viszont az uniós forrásokat is befolyásolható Európai Bizottság által közölt javaslatokat már nyitottabban kezeli a kormány.
Július 12-én véget ér az ügyintézési időszak.
Jelentősen emelkedtek a fiatalok fizetési igényei az elmúlt egy évben.
Stumpf István június 5-én jelentette be távozását az egyetem honlapján, mert "kuratóriumi társai többségével nem tudta elfogadtatni álláspontját".
A legtöbb egyetemi-főiskolai képzésnek része a szakmai gyakorlat, a hallgatók jelentős része pedig dolgozik a tanulás mellett, így van mit beleírni az önéletrajz szakmai tapasztalatokról szóló részébe. De akkor sem kell pánikba esni, ha zavaróan rövidnek tűnik az eddigi munkahelyek listája.
A Legyen Ön is milliomos! az egyik legnépszerűbb televíziós vetélkedő. Magyarországon 2006-ban nyerte el az első játékos a 40 milliós főnyereményt, ekkor már hat éve futott a kvízműsor. Ti meddig jutnátok?
Idén Budapesten rendezték meg a Hugo Sinzheimer Moot Court Competition nemzetközi munkajogi perbeszédmondó versenyt, aminek döntőjében a magyar csapat a német csapattal küzdött meg,
A középiskolások nagy része saját vállalkozás indítását tervezi, kevesen számítanak állami nyugdíjra, a túlnyomó többség nyomon követi, hogy mire költ, és már pénzt is félretesznek – derült ki egy friss kutatásból.
A Nemzeti Oktatási Szakszervezet (NEU) bejelentette, hogy júliusban két időpontban is sztrájkolnak a tanárok Angliában.
Szinte minden tárgy oktatójából hiány van a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában.
Palya Tamás, Törley Katalin és további kilenc, korábban polgári engedetlenség miatt kirúgott pedagógus az erkölccsel kapcsolatban tett fel kérdéseket a botrányba keveredett köznevelésért felelős államtitkárnak.
Tizenegy pályaelhagyó pedagógus tablója került fel a tanári falára a Szentistvántelepi Általános Iskolában, de még ennél is többen hagyták el az intézményt az elmúlt 1-2 évben.