Videón mutatjuk a matek próbaérettségi megoldásait emelt- és középszinten
Elakadtatok az egyik feladatnál a matek próbaérettségin? A megoldókulcs alapján sem tudjátok, hogyan jött ki a végeredmény? Videón mutatjuk a megoldásokat.
Elakadtatok az egyik feladatnál a matek próbaérettségin? A megoldókulcs alapján sem tudjátok, hogyan jött ki a végeredmény? Videón mutatjuk a megoldásokat.
Nagyon nagy visszaesés történt a fegyveres szerveknél dolgozó munkavállalók számában. Budapesten 20 év alatt az alkalmazottak több mint fele hagyta el a pályát.
A Szent Gellért téren várják majd a demonstrálókat.
A volt diák késsel többször is megszúrta az egyik osztálytársát, de a tárgyaláson tagadta a bűnösségét.
Az óvodai NOKS-os és technikai dolgozók kimaradtak a béremelésből, pedig az óvodapedagógus-hiány miatt ők is aktív részesei a napi tevékenységnek. Arról nem is beszélve, hogy egy óvodai kezdő NOKS-dolgozó annyit keres, mint egy nyugdíj előtt álló.
Többek között a képzési normatívák azonnali 50 százalékos emelését és inflációkövető éves emelés bevezetését követelik.
A bajt az egyik társa jelezte a tanárnak, aki azonnal megkezdte az életmentést.
Egyre több hazai általános iskolában döntenek úgy, hogy mobiltelefon-mentessé teszik az intézményt.
Már csak néhány nap van hátra a jelentkezési határidőig.
Van, aki évek óta nem kapott béremelést, 4300 forint bruttó a díja.
Minden iskolának meg kell oldania az ételallergiás, köztük a gluténérzékeny gyerekek étkeztetését. A gyakorlat azonban elszomorító: a legtöbben - már ha bevihetik - kis dobozban otthonról hozzák az ebédet, vagy rosszabb esetben csak délután esznek meleget, amikor hazaérnek. Aki pedig kap gluténmentes ebédet a menzán, az sokszor az egyhangúságra vagy éppen a minőségre panaszkodik.
Mosoly vagy mosoj? Válasszátok ki két szó közül, hogy melyik a helyes verzió.
Egyedül az Egyesült Királyság fesztiválközössége évente több mint 12 millió liter dízelt használ fel az utazásai során.
A 18 évig tartó kutatás eredményeként mostantól bárki megnézheti a legendás természettudós magángyűjteményében található összes könyvet, cikket és folyóiratot.
Naponta egy maratonnak megfelelő távot kell megtennie, hogy odaérjen a szezon első napjára.
Bár egyre elterjedtebb az AI és a ChatGPT-vel való visszaélés az egyetemeken, sok intézmény megtiltotta az ezeknek a felderítésére szolgáló eszközök használatát.
Február 15-ig lehetett egyetemi képzésekre jelentkezni. Bár a vizsgázók száma drasztikusan visszaesett, januárban tovább drágultak a nyelvvizsga árai. Egyre több a sajátos nevelési igényű gyerek a magyar oktatásban, és a középiskolák alig akarják felvenni őket. Ezek voltak a hét legfontosabb eseményei
Kitaláljátok, hogy melyik szót hagytuk ki a szólásokból?
Gayle, Azahriah, Dimitri Vegas & Like Mike is a Campus Fesztivál fellépői között vannak, a szombati előadót még nem jelentették be.
A 15 éves diák egy heves vita közben használta a vegyi anyagot.