Felvételi 2024: fontos márciusi dátum közeleg
Ha idén jelentkeztek egyetemre, főiskolára ezt a dátumot mindenképpen tartsátok fejben.
Ha idén jelentkeztek egyetemre, főiskolára ezt a dátumot mindenképpen tartsátok fejben.
Volt diákok perlik a Green Fox Academyt, ugyanis annak bezárása miatt elvesztették a garantált álláslehetőségeiket.
Február végére már hatvan iskola fenntartóváltására benyújtott kérelem érkezett a Belügyminisztériumhoz.
Sportfoglalkozások, felzárkóztatás, érettségi és középiskolai felvételi felkészítők – ezek várják az iskolai tanórák után a diákokat. Ez nem csak a gyerekek számára megterhelő, de a szülők pénztárcájának is. Egy 45 perces korrepetálás magántanárral akár már 12 ezer forintba is kerülhet.
A Dűne: Második rész már látható a hazai mozikban is, ennek örömére hoztunk egy tesztet a legnagyobb sci-fi rajongóknak. Tudjátok, hogy melyik filmekben jelentek meg ezek a híres bolygók?
Már több száz könyvet vittek így vissza, vagy aktiválták újra a blokkolt tagsági kártyájukat.
Szerintük az új módosítás beláthatatlan egészségügyi kockázatokat vonhat maga után.
Míg idén az IT terület lett a legjobban fizető munkakör, addig a sort a kereskedelem zárta.
Az intézményben a béremelés mellett az is problémát jelent, hogy nagy számban hagyják el a helyet a szakemberek.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke jelenleg óraadóként tanít matematikát a Tamási Áron Gimnáziumban, amit a Gábor Dénes Egyetem átvenne a tankerülettől és utána felmenő rendszerben fizetőssé tenne.
Az igazgató a tankerülethez irányította a szerkesztőséget.
A döntés ellen az érintett hallgatók petíciót indítottak.
Átfogó javaslatcsomaggal álltak elő a civilszervezetek a gyermekvédelem megerősítéséért.
Korábban azt nyilatkozta, hogy várhatóan márciusra megegyeznek az EU-val, de amennyiben neki felróható okokból mégsem sikerül a megállapodás beadja lemondását.
Többek között az uniós támogatási programban megvalósuló pedagógus-béremelésről tájékoztatnák a lakosságot minél szélesebb körben.
A váltásról azonban majd Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter hozza meg a végső döntést.
Egyre nehezebb egy jó osztályba, iskolába bejutnia még azoknak a gyerekeknek is, akiknek az édesanyja diplomás – derült ki egy friss felmérésből.
Jól emlékeztek a magyar királyokra és a nagy csatákra? Most kiderül, hogy mennyi maradt meg a történelemórákból.
Az, hogy megjelenik-e a szoboravatáson, a macska saját egyéni döntése lesz.
Korábban részesülhettek utazási kedvezményekben a diákigazolványuknak köszönhetően, március 1-től azonban úgy tűnik, elestek tőle.