Pulóvert és hátizsákot rabolt egy 12 éves Budapesten

A 12 éves fiú megütötte a márkás pulóvert viselő tizenévest, majd lerángatta róla a ruhadarabot a budapesti belvárosban.

Az eset 2022. augusztus 27-én este történt, amikor az akkor 12 éves fiú odament a Deák téren lévő szökőkútnál egy kiskorúhoz azzal az ürüggyel, hogy az illető őt korábban megszégyenítette, megfenyegette - írja az ugyeszseg.hu.
A vádirat szerint ezután a 12 éves meg akarta ütni az áldozatát, de nem sikerült neki. A tizenéves ezután a barátaival próbált elmenekülni, de a támadó fiú három társával együtt követte őket. Ekkor a 12 éves fiú újból megfenyegette a tizenévest, majd utána megütötte, lerángatta róla a márkás ruhadarabot és elvette a hátizsákját is. Ezután még a fiú cipőjét is követelte, azonban a megtámadott tizenéves a barátaival együtt ekkor el tudott szaladni.
A budapesti rendőrök rövid időn belül intézkedtek a 12 és a 15 éves támadóval szemben, akik közül az utóbbi már viselte a sértett pulóverét.
- írták a közleményben.
A fiatalok ellen pedig javítóintézeti nevelést és felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség.
Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.