Minden hatodik serdülő alvászavarral küzd

Emiatt az iskolában is rosszabbul teljesítenek.

  • Székács Linda

A serdülők 17 százaléka insomniás, vagyis alvászavaros - derül ki a Pécsi Tudományegyetem gyerekek és serdülők körében végzett alváskutatásából.

Ennek okai közé tartozik többek között

  • a telefon és okoseszköz használat,
  • az ezzel járó mesterséges fény,
  • a koffeintartalmú ételek fogyasztása (pl: csoki),
  • a nem megfelelő fekvőhely, valamint
  • a szorongás.

„Tanulmányok kimutatták, hogy a kék fényű eszközök csökkentik vagy késleltetik a melatonin, azaz az alváshormon természetes esti termelését, ami csökkenti az álmosságot és meghosszabbítja az elalváshoz szükséges időt. Ezért fontos, hogy lefekvés előtt 20-30 perccel már mellőzzük a telefont és minden más digitális eszközt is” – idézi G. Németh Györgyöt, a Magyar Alvás Szövetség elnökét a lapunknak küldött közleményében a Jysk.

Az alvászavar a kutatás szerint komoly hatással van a serdülők életminőségére és iskolai teljesítményére. Azok a gyerekek, akik nem alszanak eleget, gyakran koncentrációs problémákkal küzdenek, és romlik a tanulási képességük.

Mennyit kellene aludni?

A Magyar Alvás Szövetség ajánlásai alapján a 6-12 éves gyerekeknek 9-12 óra alvásra van szükségük naponta, míg a tinédzsereknek 8-10 óra ajánlott. Az alvás kulcsfontosságú a kognitív fejlődéshez, az emlékezet erősítéséhez és az érzelmi egyensúly fenntartásához.

Az igények ugyanakkor nincsenek egyensúlyban a hétköznapokkal és a serdülők kötelezettségeivel, a gyerekek természetes alvási ciklusával, különösen a tinédzserek esetében.

Az iskola miatti korai ébredés például nehézségeket okozhat, mivel ebben a korban a késői lefekvés és a hosszabb alvás természetes igény.

A kiesés pedig a hétvégi sokáig alvással sem pótolható és a szervezet szempontjábó is egészségesebb, ha a hétköznapokon is kialakul egy megszokott alvási ritmust.

"A szülők nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy gyermekük egészséges alvási szokásokat alakítson ki. A nyári szünet után különösen fontos, hogy fokozatosan állítsuk vissza a gyerekek alvási ütemtervét az iskolai ritmusra. Fontos a lefekvés előtti telefonhasználatra és tévénézésre is egészséges szabályokat hozni. Mint mindenben, ebben is a példamutatással tudnak a legnagyobb hatással lenni" - írják.

 

Hozzászólások

Egyre több az SNI-s diák a középiskolákban, a szakképzés felé tereli őket a rendszer

Az elmúlt három tanévben meredeken emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI) diákok száma a hazai középiskolákban: míg a gimnáziumokban lassan eléri az ötezret a létszámuk, a technikumokban 26 százalékkal nőtt a számuk. A gimnáziumok többsége azonban továbbra sincs felkészülve a fogadásukra, így az oktatási rendszer egyre inkább a szakképzés felé tereli az érintett tanulókat – miközben az ellátórendszer hiányosságai miatt az ország egyes részein óriási különbségek vannak.

Hogy lehet egy héten 27-szer minőségi tanórát tartani? – Lannert Judit a pedagógusok „hihetetlen terheléséről” beszélt

A pedagógusok túlterheltsége évek óta visszatérő probléma a magyar oktatásban, és nemcsak a megtartott tanórák számáról szól: a felkészülés, az értékelés és az adminisztráció is jelentős részt tesz ki a munkaidejükből. Erről beszélt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is a parlamentben, felidézve, hogy évekkel ezelőtt kutatóként maga is vizsgálta a tanárok munkaterhelését.

Több mint ötezer képesítés nélküli pedagógus dolgozik a közoktatásban és a szakképzésben

Mérnök tartja a matekot, informatikus a digitális kultúrát, esetleg edző a tesit? Nem egyedüli eset. A KSH legfrissebb adatai szerint mintegy 3200 óvodapedagógus, tanító, tanár és oktató dolgozik úgy iskolában vagy óvodában úgy, hogy nincsen pedagógus képesítése, és valamivel több mint 2000 ezer főt alkalmaznak egyéb beosztású pedagógusként úgy, hogy nincsen hozzá pedagógiai végzettségük.

@eduline.hu Mélyponton a friss magyar PISA-eredmények #PISA #eduline #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu