Könyves kvíz: melyik magyar regényből idéztünk?
Felismeritek egy-egy idézet alapján, hogy melyik könyvből idéztünk?
Felismeritek egy-egy idézet alapján, hogy melyik könyvből idéztünk?
Utánajártunk, milyen jogszabály vonatkozik a házi feladatok osztályozására.
A Széchenyi István Egyetem hallgatói saját fejlesztésű önvezető autójukkal nyertek Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén.
Rohamosan közeledik a nyári szünet. Mutatjuk, milyen dátumokat tartsatok észben a vakáció kezdete előtt.
Mutatjuk a dátumot.
Június 17. és július 3. között tartják a középszintű szóbeli vizsgákat. Mutatjuk, hogy mikor lehet, és mi történik, ha póttételt kell húznotok.
122 országban az angol a legnépszerűbb, de ritkább idegen nyelvek is felkerültek a top 10-es listára.
Mutatjuk, milyen dokumentumokat kellhet pótolni, és hogyan.
A Debreceni Egyetem is érintett az ügyben.
A tizedikes tanulóra az iskolában csapott le a TEK.
Olvasói kérdésre válaszolunk.
A kevesebb mint 24 ezer forintos összeg mindössze egy nagyobb bevásárlásra elég.
Férjével először Kanadába, 2022-ben pedig az Egyesült Arab Emírségekbe költözött Scheibli Tímea, aki a hivatását egy pillanatra sem hagyta maga mögött, és Abu Dhabiban hétvégi magyar iskolát alapított. A hiánypótló intézménybe mi is ellátogattunk.
Számtalan olyan magyar szavunk van, amely már rég kikopott a mindennapos használatból. Ilyenekből válogattunk most. Ti tudjátok ezeknek a szavaknak a jelentését?
Finanszírozási szempontból válságos helyzetben van az intézmény, a kormány viszont a háborúra hivatkozva nem rendezi az állami egyetemek aggasztó helyzetét.
A magyarok csupán 28,2%-a lát rövid távon is üzleti lehetőséget, ami Európában a legalacsonyabb és világszinten is a második legalacsonyabb.
Ugyanis több mint négy hónapon keresztül nem tartoztak a közfeladatot ellátó személyek közé a pedagógusok.
A tavaly októberben kirúgott docens a szakszerűtlen elbocsátása miatt sérelemdíjat követel.
Márciusra ígért megállapodást a kormány az Erasmussal kapcsolatban, de még május végére sem történt előrelépés, pedig júliusban a 21 magyar egyetemből 18-nak lejár a szerződése.
Varga Mihály közösségi oldalán jelentette be a jó hírt.