3000 hátrányos helyzetű gyereknek szerveznek erdei iskolai programot idén ősszel

A fenntarthatóságra nevelés céljával elindult az általános iskolásoknak szóló erdei program.

Több minisztérium és szervezet együttműködésével elindult az Erdei Iránytű Program, ami az ősz folyamán 120 gyerekcsoportnak szervez egynapos erdei iskolai látogatást – írja az MTI.

A program az év eleje óta tartó „Iskolában az erdő” nevezetű kezdeményezés része, amin idén 1000 oktatási intézmény 60 ezer tanulója vesz részt. Az ennek keretében szervezett rendhagyó természetismereti órákon informatívan, modern eszközök és felkészült pedagógusok közreműködésével egészítik ki a gyerekek tanórán szerzett tudását.

Az Erdei Iránytű Program helyszíneit 23 erdészeti erdei iskola biztosítja olyan 2-6. osztályos általános iskolások számára hozták létre, akik hátrányos helyzetű településekről származnak.

Több iskolában már meg is tartották az egynapos kirándulást:

Voltak diákok, akiket Harangodonra vittek, hogy megismerkedjenek az erdő biokörnyezetével és állatvilágával.

Mások Szilvásváradra látogattak, ahol még a nyomolvasással is megismerkedhettek a gyerekek.

 

A tanév és az őszi kezdetével egyre több vírus terjed a diákok között. Alábbi cikkünkben arról olvashattok, milyen betegségek terjednek a legjobban az iskolákban és óvodákban:

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.