Közel háromszor annyi 27 évnél idősebb diákot vettek fel gyógypedagógiára, mint 19 évest

Az idei felvételin gyógypedagógia alapszakra mintegy 1242 27 éves vagy annál idősebb felvételiző került be.

Az Oktatási Hivatal közzétette a 2024-es felvételi részletes statisztikáit, amiből kiderült, hogy a gyógypedagógia alapszak a 27 éves vagy annál idősebb diákok körében kifejezetten népszerű volt. Ha a felvettek korosztályos összetételét megvizsgálják, akkor láthatjuk, hogy felvettek száma az alábbiak szerint alakult:

  • 19 éves vagy annál fiatalabb: 454 fő
  • 20-21 éves: 291 fő
  • 22-23 éves: 139  fő
  • 24-26 éves: 153 fő
  • 27 éves vagy annál idősebb: 1242 fő

Gyógypedagógián még a tanító alapszakhoz képest is nagyobb arányú volt a nők aránya, hiszen meghaladta a 96 százalékot. Szintén érdekes adat, hogy a felvett hallgatók valamivel több 67 százaléka levelezőn végzi a képzést,

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke korábban az Eduline-nak azt is elmondta, hogy a levelező képzésre járó gyógypedagógus hallgatók közül sokan olyan szülők, akik maguk is érintettek, és saját gyerekükön szeretnének segíteni a képzésen megszerzett tudásukkal, így ők sosem kerülnek majd ki a közoktatásba praktizáló gyógypedagógusként.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.