Mire való a NEK-azonosító és hogyan lehet igényelni?
Egy új diákigazolvány igényléséhez feltétlenül szükségetek van a NEK adatlapotokra. Mutatjuk, hogy mi ez és hogyan tudjátok beszerezni.
Egy új diákigazolvány igényléséhez feltétlenül szükségetek van a NEK adatlapotokra. Mutatjuk, hogy mi ez és hogyan tudjátok beszerezni.
Április 8-10. között módosíthatják a tanulói adatlapjaikat, így akár a korábban megjelölt intézmények sorrendjét is azok a negyedikes, hatodikos- vagy nyolcadikos diákok, akik a következő tanévüket középiskolában kezdenék.
Az érettségizőknek már nem kell júniusig várni, ugyanis nekik hamarabb ér véget a tanév, mint az alsóbb évfolyamok diákjainak. Mutatjuk, hogy mikor lesznek a ballagások 2024-ben.
121 turnusban és 47 helyszínen.
Az eset egy nyolcszáz fős általános iskolában történt.
A csalók feltételezhetően a bankszámlaszámok átírásával akarnak ösztöndíjakat lopni.
Várhatóan 2026 márciusáig, több mint 7,7 milliárd forintból újul meg a neves Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum.
2024-től az írásbeli érettséginek magyarból egy műveltségi teszt is része lesz, amiben akár memoritereket is visszakérdezhetnek tőletek. Mutatjuk, mely műveket lesz érdemes a következő hetekben átnézetek.
Rövid idő alatt megháromszorozódott az autizmus spektrum zavarral nyilvántartásba vett gyerekek száma, szakemberek szerint azonban ez még mindig csak az érintettek fele. Akik nem, azok egész életükben nehézségekkel küzdhetnek.
Az alábbi tesztben el kell döntenetek, melyik a nagyobb szám a gyökök és hatványok közül. Számológép nélkül is hibátlan lesz?
A NASA meghatározta az első tudományos kísérleteket, amelyeket az űrhajósok az Artemis III misszió részeként a Holdon fognak végezni.
A több százezres önköltséges képzések komoly anyagi terhet jelenthetnek a hallgatók számára, ezért most megmutatjuk, hogy milyen lehetőségetek van, ha hitelt vennétek fel a továbbtanulás finanszírozására.
Míg 2023-ban egy sem, 2024-ben három szombati munkanap is lesz. Mutatjuk, mikor.
Önmitizálás Ady Endre szerelmi költészetében, Szabó Magda Az ajtójának összehasonlítása a filmmel és történelemteremtés Herczeg Ferenc Bizánc című művében - többek között ezekből kell készülnie a szóbelire azoknak a diákoknak, akik idén emelt szinten érettségiznek magyarból.
Az összes vizsgáját "letudta" január elején, hogy a dél-afrikai Limpopo tartományban található, a kihalás szélén álló gepárdok megmentésével foglalkozó Cheetah Experience-nél önkénteskedhessen az Eötvös Loránd Tudományegyetem elsőéves jogászhallgatója, Schultz Dani. Az állatmentő szervezetnél töltött két hetéről az Eduline-nak mesélt.
Ezáltal a fiatalabb generációk kevésbé hajlamosak a demencia kialakulására.
A héten elindult az egyetemi felvételi ügyintézés. Ha sorrendmódosításon gondolkoztok, mutatjuk hol tudtok plusz információkat találni, amik megkönnyíthetik a döntéseteket.
Néhány hét múlva esedékes az első osztályos gyerekek iskolai beíratása. Mutatjuk, milyen dokumentumokat lesz érdemes magatokkal vinni.
5 ezer fővel csökkent az elmúlt néhány évben a teljes munkaidős pedagógusok száma, miközben egyre több tanár dolgozik részmunkaidőben.
A 2020-as új Nemzeti alaptanterv miatt az idei érettségi vizsgák több szempontból is különböznek majd az elmúlt évek vizsgáitól. Mutatjuk, hogyan változnak egyes témakörök arányai a matematika érettségiben.