A KESMA tulajdonába került Demeter Szilárd újságíróképzője
Több milliárd forintból működött a médiaképző, aminek a diákjai többek között az M4 Sportnál és a Magyar Nemzetnél helyezkedtek el, mégis anyagi gondjai voltak a cégnek.
Több milliárd forintból működött a médiaképző, aminek a diákjai többek között az M4 Sportnál és a Magyar Nemzetnél helyezkedtek el, mégis anyagi gondjai voltak a cégnek.
Az angol nyelvű csapatverseny nemcsak a fizikaoktatást és kutatást inspirálja, de a jövőbeli nemzetközi tudósközösség kiépülését is szolgálja.
Itt megnézhetitek, hogy mennyi pluszpontot ad az emelt szintű érettségire az Óbudai Egyetem.
Egy átlagos hétköznapon, iskolaidőben se mozog eleget a diákok legalább egyötöde, ami az egészségtelen ételek, cukros üdítőitalok és energiaitalok fogyasztásával együtt gyorsan elhízáshoz és egészségügyi problémákhoz vezet. A legjobb időszak a változtatásra a nyár lehet. Bohus Noémi személyi edzővel utánajártunk, hogyan érdemes elkezdeni.
Kitaláljátok, hogy melyik szót hagytuk ki a szólásokból?
Rendkívüli lemondással rengeteg pedagógus sajtolhatott volna ki milliókat a tankerületektől egy ügyvéd szerint, de nem tudni másról, aki élt volna a lehetőséggel.
A fesztivált szervező cég még nem nyilatkozott a jövőbeli tervekről.
Egy tanulmány szerint nem véletlenül mondják a baglyokra, hogy bölcsek.
A fiú kifejezetten rosszul érezte magát, ezért apukájával segítséget kértek az Országos Mentőszolgálattól.
A gimnázium igazgatója szerint kizsarolták belőlük utódjának a kinevezését.
Bár a dokumentumpótlás időszaka július 10-én véget ért, így a továbbiakban már nem tölthettek fel intézményi pontokat igazoló dokumentumokat, sorrendmódosításra július 16-ig van lehetőségetek.
A tankerület szerint ennek oka a bonyolult eljárásrend.
Cseuz László élete során eddig körülbelül 200 ezer kilométert kerekezett az olimpiai játékok miatt.
A Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium közel negyven diákja jutott be az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe valamilyen tantárgyból.
Több egyetem is nagyot javított az elsőként 2023-ban publikált európai egyetemi rangsorhoz képest.
A Debreceni Egyetem gazdasági kara vonzotta idén a legtöbb jelentkezőt, de sokan jelentkeztek a szegedi egyetem képzéseire is. A Felvi statisztikái alapján mutatjuk a tíz legnépszerűbb egyetemi kart a vidéki egyetemekről.
A hétköznapokban is sokszor előkerül, mégis sokaknak beletörik a bicskája. Nektek mennyire mennek az átváltások?
Novák Katalin alapítványa idén nem hirdette meg a tehetséges magyar diákok külföldi továbbtanulását segítő Stipendium Peregrinum ösztöndíjakat. Mutatjuk, mire pályázhattok helyette, ha külföldi egyetemen tanultok tovább.
Rosszul sikerült az érettségitek? Nincs elég intézményi pontotok? Ha nem sikerül a felvételiek, de szeptembertől szeretnétek mindenképp egyetemre járni, mutatunk egy lehetőséget, ami mentőöv lehet majd nektek.