Ezeket ne hagyjátok otthon, ha a budapesti Pont Ott Partira mentek
Összegyűjtöttük, mire van szükségetek ahhoz, hogy biztosan ott lehessetek a Budapest Parkban a ponthatárhúzás során.
Összegyűjtöttük, mire van szükségetek ahhoz, hogy biztosan ott lehessetek a Budapest Parkban a ponthatárhúzás során.
Mutatjuk, milyen szabályok vonatkoznak a Budapest Park belépésére a Pont Ott Partin.
Már csak néhány óra, és kiderül kit vettek fel egyetemre. Idén 120 990-en jelentkeztek valamelyik egyetem 2024 szeptemberben induló alap, osztatlan- vagy mesterképzésére.
Már csak pár óra és este 8 órakor kiderül, hogy kik kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat a 2024-es őszi félévben, azonban a hivatalos értesítőre még lehet több napot is várni kell.
Az új felvételi rendszer miatt egészen meglepő dolgokért is extra pontokat zsebelhettek be az idén felvételizők.
Néhány óra múlva kiderülnek a ponthatárok, de még mindig vannak olyan felvételizők, akik szerint nem stimmelnek a pontjaik.
Az Oktatási Hivatalnál és az egyetemeken is az utolsó napokban is dolgozták fel a dokumentumokat, így sokaknak még egy nappal a ponthatárhúzás előtt sem voltak véglegesek a pontjaik.
Kevesebben, mint tavaly, de jóval többen jelentkeztek idén a felsőoktatásba, mint 2012 és 2022 között bármikor.
Röviden összefoglaljuk a legfontosabb változásokat.
Szerda este nyilvánosságra hozták a felsőoktatási felvételi ponthatárait, amiket a korábbi évekhez hasonlóan nálunk is megtalálhattok itt az Eduline-on. Az ELTE húzta a legmagasabb ponthatárt az osztatlan jogász szakon, a korábbi évekhez hasonlóan pedig a Corvinuson idén is rettenetesen magasak a ponthatárok.
Hamarosan kezdődnek a 2024-es Pont Ott Partik. Nézzétek meg, hozzátok hol lesz a legközelebbi ponthatárváró buli.
Tóth Míra önállóan készült fel a külföldi egyetemi felvételire. Bár úgy gondolja, jól fogja érezni magát Franciaországban, az ott megszerzett tudását később hazahozná majd.
Néhány éven belül teljesen megváltozhat a jogosítványszerzés menete.
„Sztrájkolt? Csak azért kérdezem, hogy lázadó típus-e” – többek között ilyen kérdéseket is kaphatnak egy állásinterjún a pedagógusok.
Július 24-én jön a 2024-es felvételi ponthatárhúzása. Addig is mutatjuk, hogy milyen pontokkal kerülhettek be a felvételizők mérnökinformatikus szakra tavaly.
Picit csökken, nagyot ugrik vagy nagyjából stagnál? Ma este 8-kor kiderül, hogy a mintegy 121 ezer felvételizőből ki jutott be egyetemre, főiskolára. A népszerű szakokon, egyetemeken idén is nagy a verseny, ehhez képest vannak olyan képzések, amelyeket egy valaki, vagy senki sem jelölt meg az első helyen. A helyzetet árnyalja, hogy idén megváltozott a pontszámítás, és az új rendszer finoman szólva is döcögősen debütál.
Nagy port kavart egy hete, hogy egy fegyveres fülön lőtte Donald Trump republikánus elnökjelöltet egy választási gyűlésen. Azóta pedig a 81 éves Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnöke bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől. A mozgalmas kampányidőszak apropóján készítettünk egy tesztet Trumpról, mennyire ismeritek a volt elnököt?
Július 24-én jön a 2024-es felvételi ponthatárhúzása. Addig is mutatjuk, hogy milyen pontokkal kerülhettek be a felvételizők az óvodapedagógus szakra 2023-ban.
Manapság a magas, szőke hajú Barbie-k mellett fogszabályzós, hallókészülékes és tolószékes Barbie és Ken babák is elérhetők. A lista most vak Barbie-val bővül.
Még ma fizetésképtelenné válhat a lelkészképző főiskola.