Superbrands címet kapott a Semmelweis Egyetem
Elnyerte a Superbrands-díjat a Semmelweis Egyetem – ezt a védjegyet azok a márkák kapják meg, amelyek kitűnő hírnevet...
Elnyerte a Superbrands-díjat a Semmelweis Egyetem – ezt a védjegyet azok a márkák kapják meg, amelyek kitűnő hírnevet...
A Kodolányi János Főiskola helyett egy-két éven belül a Kaposvári Egyetem szervez majd felsőfokú szakképzéseket és...
Beperelte a román oktatási minisztériumot és a tárcának alárendelt etikai bizottságot Hantz Péter, a Bolyai...
Nemzetközi nyomásra eltörölheti a kormány a hallgatói szerződés intézményét – legalábbis ebben bízik a Hallgatói...
A munkakeresők nyolcvan százaléka úgy gondolja, hogy csak formálisak a hirdetések, és már a megjelenésük előtt...
1994 óta nem volt olyan nehéz állást találni, mint most: a brit pályakezdőknek jelentős túljelentkezéssel és...
Három év alatt plusz 500 millió forintot különítene el az Oktatási Hivatalnak (OH) a kormány – derül ki az eduline birtokába került minisztériumi háttérszámításból. Szeptembertől az OH feladata lesz a hallgatói szerződések megkötése és nyilvántartása, a diplomások és a túlfutók ügyét azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezeli majd. Még mindig ez az olcsóbb megoldás.
Egy kreatív önéletrajz egyenes utat jelenthet a kiszemelt álláshoz.
Flash mobbal lepték meg a diákokat egy amerikai iskola tanárai a tanévnyitón.
3700 dollár, vagyis 850 ezer forint – átlagosan ennyit keres havonta egy 2012-ben végzett diplomás pályakezdő az...
Csökkenti a tanulás hatékonyságát a szünet nélküli biflázás: a "túltanulás" rontja a teljesítőképességet -...
Ha egy diák befejezte a tanulmányait, és nincs munkaviszonya, bizonyos türelmi idő után egészségügyi szolgáltatási...
A 47 éves Angus Kennedyt egy világ irigyelte, amikor 2010-ben hivatásos csokikóstoló lett.
Jóval olcsóbb kollégiumba költözni, mint albérletet fizetni - legalábbis az esetek többségében.
Az idei tanévtől az önköltséges vagy állami részösztöndíjas hallgatók a "Diákhitel1" mellett a kötött felhasználású...
Az önköltséges szakra felvett 25 ezer diák harmadával, 8 ezer hiteligénylővel számol az első félévben a Diákhitel...
Ha a tandíjat túl gyorsan és mindenkire kötelezően bevezetnék - azaz megvalósulna Orbán Viktor terve, és minden diák...
Svájcba, háztartási segítő munkakörökbe tartott toborzást a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ), a legtöbb...
Az iskolakezdés diákonként akár 50 ezer forintot is meghaladó terhét az idén is csökkenteni lehet a munkáltatótól...
Komoly kiadásokra kell felkészülniük az iskoláskorú gyermekek szüleinek: már az első osztályosok tankönyvcsomagja is...