Ha minden így marad, biztosan nem jönnek haza a külföldön tanuló fiatalok
10 ezer diák tanul külföldi felsőoktatási intézményben, és könnyen lehet, hogy többségük sosem jön már haza.
10 ezer diák tanul külföldi felsőoktatási intézményben, és könnyen lehet, hogy többségük sosem jön már haza.
Propagandisztikus levelet kaptak az Emmi egyik osztályvezetőjétől a CEU-s diákok, egy kis fenyegetéssel fűszerezve.
A Jobbik úgy döntött, aláírják képviselőik azt az ellenzéki kezdeményezést, ami Alkotmánybíróság elé dobja a lex CEU-t.
Újabb törvénymódosítás-tervezet van előkészítés alatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatási államtitkársága.
Palkovics László egy olyan jogi lehetőséget említett, ami alapján a törvénymódosítás ellenére továbbra is CEU-s diplomát adhatna a Közép-európai Egyetem. Kérdés, hogy akkor mire volt jó a törvény.
Célzott agyi stimulációval erősíthető az őszinte viselkedés: svájci és amerikai kutatók megtalálták azt az agyi területet, ahol az őszinteség és az önző érdekeket szolgáló hazugság közötti mérlegelés zajlik.
Letartóztatott a rendőrség egy isaszegi pedagógust azzal a gyanúval, hogy 13 éves diákját zaklatta.
Hipós vizet ittak uzsonnára a gyerekek egy pápai óvodában.
Változik a középszintű magyarérettségi a 2017-es tavaszi vizsgaidőszaktól - összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Az Amerikai Egyesült Államok kormánya azt várja a magyartól, hogy ne alkalmazza a CEU bezáratására hozott törvényt. Erről Mark C. Toner, az USA külügyminisztériumának szóvivője beszélt keddi sajtótájékoztatóján.
A német külügyminisztérium aggódik a magyar felsőoktatási törvény miatt - közölte a tárca európai ügyekért felelős államminisztere, Michael Roth.
Bármilyen szakmát is választasz, életed során legalább egy állásinterjún biztos részt kell majd venned. Ezekben a stresszes helyzetekben, hiába te vagy a legjobb jelölt, ha pánikolsz nem tudsz jól válaszolni az interjúvoló kérdéseire. De ne aggódj! Ezekre előre is fel lehet készülni. Itt vannak a leggyakoribb interjú kérdések.
Miért van helye a kortárs irodalomnak már a kilencedikes irodalomórákon is? Mit olvasnak szívesen a tizenévesek? Ady vagy inkább Kosztolányi a nagy kedvenc a "kötelezők" közül? Mennyi idő alatt lehet ráébreszteni a diákokat arra, hogy a kreativitás menő? Szabó Rolanddal, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
Hamarosan elérkezik a történelemérettségi napja. Abban az esetben, ha nem tudod, hogy fogod tudni négy év évszámait és eseményeit felidézni, összeírtunk neked pár hasznos tanácsot.
Csak hogy pontosan kiszámolhasd, hány napot tudsz még tanulni.
Nem csak Budapesten lesz demonstráció.
Új szereplő érkezett a Szezám utcába a héten.
A rektorhelyettes és dékánok petícióban kérik saját magukat, hogy ne álljanak ki a CEU mellett. Az egyetem polgárai mégis inkább a kiállást támogatják.
Közeledtek az álláspontok az Európai Bizottsággal a felsőoktatási törvény előző heti módosításáról - tájékoztatta az MTI-t kedden Brüsszelben Palkovics László oktatási államtitkár, aki Frans Timmermansszal, a bizottság első alelnökével tárgyalt. Az államtitkár szerint az Európai Bizottság alelnöke megértette a magyar kormány érvelését.
Minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a költészet napját. Ebből az alkalomból egy rövid teszttel tehetitek próbára irodalmi tájékozottságotokat.