Mikor tartják a 2018-as ballagásokat?
Hamarosan jön a ballagási szezon, májusban a középiskolások, júniusban pedig az általános iskolások ballagási ünnepségeit tartják az iskolák.
Hamarosan jön a ballagási szezon, májusban a középiskolások, júniusban pedig az általános iskolások ballagási ünnepségeit tartják az iskolák.
A szülők 65 százaléka kimenekítené gyermekét az állami iskolákból, ha lenne rá lehetősége - derül ki a Szülői Hang Közösség online szülői konzultációjából, amelyben több mint 11 ezren vettek részt.
A következő hat évben is Csépe Valéria lesz a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke (MAB) - derül ki a március 14-én megjelent Magyar Közlönyből.
Milyen szakokon húzták a legmagasabb ponthatárokat a 2017-es felvételin, és milyen ponthatárokra lehet számítani idén? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Legalább 15 gyermek és két nő vesztette életét hétfőn a kelet-gútai Arbin település iskolájának alagsorában, amikor rejtekhelyüket bombatalálat érte - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Ha van kedvenc József Attila-versetek, és elég kreatívnak érzitek magatokat, akkor ezen a versenyen nektek is részt kell vennetek.
Hamarosan ismét érvényesíteni kell a diákigazolványt.
Idén március 25-én kell majd átállítani az órákat, ezzel elkezdődik a nyári időszámítás. De miért érzik magukat sokan kimerültnek az óraátállítás utáni napokban? Miért kerülnek ilyenkor többen kórházba?
Három olyan kvízt választottunk nektek, amelyek mindegyike különleges szemszögből közelíti meg a történelmet.
Az utóbbi hetekben is számtalan versfelismerős kvízt ajánlottunk nektek, ezek közül emelünk ki nektek hármat, nehézségi sorrendben.
A Nagy-Britannia legszegényebb családjaiból származó, különböző etnikumú gyerekeket szerteágazó módon segítő brit tanárnő, Andria Zafirakou nyerte el idén a világ legjelentősebb, egymillió dollárral (253 millió forint) járó pedagógusdíját, a Global Teacher Prize-t, amelyet vasárnap adtak át Dubajban.
Hogyan kapcsolódik egymáshoz egy matematikai egyenlet és a negyedik Star Wars-film kocsmai muzsikája? Egy Dani Ochoa nevű lány megmutatta.
Az internet kedvence lett az a fotó, amelyen egy ghánai tanár szerepel, aki táblán, krétával rajzolva oktatja diákjainak a Wordöt, ugyanis az iskolában nincs használható számítógép. Most már van.
A hangszercsere-programban 2018-ban 2,5 milliárd forintot fordítanak arra, hogy az iskolákban olyan hangszereket tudjanak beszerezni, amelyek javítják a zenei képzés minőségét. Erről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszélt hétfőn a Zeneakadémián egy szakmai konferencián.
Megkapta a SAP különdíját az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) csapata a First Lego League európai döntőjében.
Március 21-én és 22-én módosíthatják a jelentkezésüket a középiskolába felvételizők - hívja fel a figyelmet az Oktatási Hivatal.
Minden tizedik diákot fenyegeti a lemorzsolódás veszélye, ők könnyen kieshetnek az oktatási rendszerből iskolai végzettség nélkül.
Idén is különleges programon vehettek részt március 21-én. A költészet világnapja alkalmából most színészek előadásában ismerhettek meg hazai és világirodalmi művekkel.
Milyen teendőitek vannak a felvételi jelentkezés leadása után? Milyen határidőket kell betartani és mire kell figyelni? Ne felejtsétek el feltölteni a hiányzó dokumentumokat, ha még nem tettétek meg.
Január elseje óta 30 nagycsaládos nő tartozása szűnt meg, mindannyian a szabad felhasználású diákhitel1-et vették igénybe.