Ti is érettségiztek szerdán? Osszátok meg a tapasztalataitokat
Tavaly volt először kötelező a szakgimnáziumokban a szakmai érettségi vizsga. A diákokra holnap is komoly feladat vár.
Tavaly volt először kötelező a szakgimnáziumokban a szakmai érettségi vizsga. A diákokra holnap is komoly feladat vár.
A fiataloknak nincs pénze, hogy elköltözhessenek a szülőktől, és egyre később lesz a fiataloknak saját lakásuk. Hány évesen költöznek a magyar fiatalok?
Tavaly volt először kötelező a szakgimnáziumi végzősöknek szakmai érettségi vizsgát tenni, az írásbeli körül hatalmas botrány alakult ki, a diákok nem teljesítettek jól, volt olyan tételkészítő bizottság, amelynek az elnöke lemondott.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a középszintű biológiaérettségi alig tartalmazott biokémiai feladatokat. Ellentétben az emelttel, amelyben volt biokémiai téma is. A következő feladatok szerepeltek a mai emelt szintű bioszérettségin.
Szerencsések azok, akik idén érettségiztek középszinten biológiából, ugyanis az előző évhez képest például jóval kevesebb volt a biokémia, de a többi feladatot között sem volt nagyon nehéz vagy éppen becsapós. Egy biológiaszakos hallgatót kérdeztünk az érettségi feladatsoráról.
Véget ért a mai biológiaérettségi. Kanyaró, sejtes szerveződés, öröklött esélyek - ezekkel a témákkal is kell foglalkozniuk a biológiából középszinten érettségizőknek. A emberi szervezettel kapcsolatos feladatokon túl természetesen szerepelnek növény- és állattanról szóló feladatok is.
Véget ért a középszintű biológiaérettségi. Az egyik békéscsabai gimnáziumban egyetlen diák írt középszintű feladatsort - őt kérdeztük tapasztalatairól.
Délelőtt 10-kor véget ért a középszintű biológiaérettségi, itt találjátok az utolsó négy feladat nem hivatalos megoldásait. A biológia érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.
Délelőtt 10-kor véget ért a középszintű biológiaérettségi, itt találjátok az első öt feladat nem hivatalos megoldásait. A biológia érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.
Hogyan számolhatjátok ki, hány vizsgapontot szerezhettek az írásbeli biológiaérettségin?
A helyzet rendezéséhez már csak egy lépés szükséges, az, hogy Magyarország kormánya aláírja a 2017 szeptemberében New York állammal közösen véglegesített megállapodástervezetet. Michael Ignatieff, az egyetem rektora azt mondta a Washington Postnak: ha nyárig nincs megállapodás, az egyetemnek Bécsbe kell költöznie.
Milyen volt a középszintű biológiaérettségi az Eduline olvasói szerint? Örültek-e a feladattípusoknak és a témaköröknek?
Középszinten 6295-en, emelt szinten 5080-an érettségiznek ma biológiából. Vannak, akik angol, német, szerb vagy szlovák nyelven adnak számot a tudásukról.
Hogyan szabná át a közoktatást Kásler Miklós? Hozzányúlna-e a tananyaghoz, az iskolaszerkezethez, a pedagógusok minősítési rendszeréhez az Emberi Erőforrások Minisztériumának leendő vezetője? És lesz-e béremelés?
Nagy előnyt jelent a ma biológiából középszinten vizsgázóknak, hogy kevesebb a biokémia a feladatsorban. "Ez a feladatsor sokkal jobb, mint a tavalyi" - mondta az Eduline-nak Győrössy Dorottya, az Eszterházy Károly Egyetem biológiaszakos hallgatója.
Kanyaró, sejtes szerveződés, öröklött esélyek - ezekkel a témákkal is kell foglalkozniuk a biológiából középszinten érettségizőknek. A emberi szervezettel kapcsolatos feladatokon túl természetesen szerepelnek növény- és állattanról szóló feladatok is.
Nyilvánosságra hozta az emelt szintű informatikaérettségi megoldási útmutatóját az Oktatási Hivatal.
Ebben a percben országszerte megkezdődik a biológiaérettségi. A középszintű feladatsort 120 perc alatt kell kitölteni, összesen 100 pontot szerezhetnek a diákok.
Iskolát és óvodát is építenek majd az atomerőmű építésére érkező dolgozók gyerekeinek - erről is beszélt Süli János ügyvezető tárca nélküli miniszter magyar újságíróknak a Paks II. beruházás és az új blokkok kapcsán, miután tárgyalt a Roszatom vezetőivel.
Kedden a közép- és emelt szintű biológiaérettségivel folytatódott az érettségi szezon. Az Eduline-on folyamatosan beszámolunk a feladatokról, diákokat és tanárokat kérdezünk az írásbeliről, és persze megtaláljátok a nem hivatalos megoldásokat is. A biológia érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.