Nem csak a Corvinust alakíthatják át? Más egyetemek is tárgyalnának a működés átszabásáról

A Budapesti Corvinus Egyetem is téma volt hétfőn az Országgyűlésben, többek között az intézmény jövőjéről is kérdezte az ellenzék Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerint más egyetemek is szeretnének tárgyalni a működés átalakításáról.

  • eduline/mti
Fazekas István

Kunhalmi Ágnes (MSZP) azt mondta, hogy a kormány magánosítani akarja a Budapesti Corvinus Egyetemet, és az a hír járja, hogy egy magán- és állami tőkével működő közalapítványhoz kerül az egyetem. Azt kérdezte a miniszterelnöktől, mi a valódi cél a Corvinus magánosításával, miért pont ezt az intézményt magánosítják, maradnak-e ott államilag finanszírozott helyek, és lesz-e komoly elméleti közgazdászképzés az egyetemen ezután is.

Orbán Viktor azt felelte: azért éppen a Közgáz működési formáját változtatják meg, mert ebből az egyetemből lehet a méreteinél fogva leginkább gyorsan nemzetközileg is elismert, magas színvonalú egyetemet kialakítani. Egyébként más egyetemek is szeretnének tárgyalni a működés átalakításáról, "de egyelőre csak eggyel próbálkozzunk" - tette hozzá.

Kunhalmi Ágnes szerint a kormány korábban sok forrást vont el a felsőoktatástól, amire a miniszterelnök azt mondta: a baloldali kormányzás idején elvettek a pedagógusoktól egyhavi bért, iskolákat zártak be, az önkormányzatoknak pedig nem adták oda az oktatásra fordítandó forrásokat, amivel csődbe vitték őket. Megjegyezte azt is, hogy "Magyar Bálint maffiarendszere", amely a PPP-ken keresztül működött, a mai napig nyomasztja a magyar oktatási költségvetést. Azzal kapcsolatban, hogy megmaradnak-e a korábbi oktatási formák a Corvinuson, azt mondta, "a szándékunk szerint igen".

Hivatalos: az innovációs minisztériumhoz kerül októbertől a Corvinus

Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból. A fenntartói jogok átruházást Palkovics Lászlónak, valamint Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek kell intéznie.

Hatalmas változás vár az egyik legnépszerűbb egyetemre: lesz-e tandíjmentes képzés?

Lehet-e majd államilag támogatott formában tanulni a Budapesti Corvinus Egyetemen, ha az intézményt egy alapítvány tartja majd fenn? A jelenlegi szabályok alapján alap- és osztatlan szakokon ugyanis csak az állami és az egyházi felsőoktatási intézményekben lehet állami ösztöndíjasként, vagyis tandíjfizetés nélkül tanulni.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu