"A mohóság jó!": innovációs pályázat ELTE-n
A mohóság jó! címmel az ELTE graduális vagy posztgraduális képzésén résztvevő hallgatói számára hirdet pályázatot a felsőoktatási intézmény, a hallgatóktól innovatív ötleteket várnak január 11-ig.
A mohóság jó! címmel az ELTE graduális vagy posztgraduális képzésén résztvevő hallgatói számára hirdet pályázatot a felsőoktatási intézmény, a hallgatóktól innovatív ötleteket várnak január 11-ig.
Eduline
Miguel Bruns Alonso, a hollandiai Delfti Technológiai Egyetem PhD-hallgatója egy olyan tollat fejlesztett ki, amely képes megmérni a használója stressz-szintjét. A feszültség enyhítésére azonban már nem képes.
Eduline
Budapesti Gazdasági Főiskola, Kecskeméti Főiskola, Szent István Egyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem és a Debreceni Egyetem – január első hetében ezek a felsőoktatási intézmények tartanak nyílt napot és tájékoztató előadásokat. Dátumok és helyszínek.
Eduline
Munkát szerez a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) azoknak a hallgatóknak, akik jelentkezéskor vállalják, hogy a tandíjat vagy annak egy részét ledolgozzák.
Eduline
Huszonnégy évesen fejezte be a középiskolát és tette le az érettségit Traian Constantin Igas romániai belügyminiszter – legalábbis ezt állítja a Realitatea TV Különleges kiadás című műsorának szerkesztője.
Eduline
Érdekes dolgokat mindenki tanul az egyetemen, azt viszont csak kevesen mondhatják el magukról, hogy különleges szakra is járnak. Furcsa és rendhagyó képzések mindenesetre vannak, és mi most össze is gyűjtöttük a 2010-es év legjeit a zeneteoretikától a védelmi vezetéstechnikai rendszerszervezésig.
Eduline
Futurisztikus központi épületet kap a németországi Leuphana Egyetem: a komplexumban a tervek szerint számos szemináriumi terem, egy kávézó, kutatói szobák és egy ezerkétszáz fős nagyelőadó is helyet kapna.
Eduline
A Somogy megyei önkormányzat és a Kaposvári Egyetem továbbra is bízik Repa Imre professzorban, a Kaposvári Egyetem rektor-helyettesében, a megyei önkormányzat Kaposi Mór Oktató Kórházának főigazgatójában, akit sajtóinformációk szerint hűtlen kezeléssel gyanúsítottak meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdasági főigazgatója és társai ellen indított nyomozással összefüggésben.
Eduline
Hétfőig lehet módosítani a felsőoktatási keresztféléves képzésekre érvényes jelentkezések sorrendjét, új képzés megjelölésére azonban már nincs mód. A módosításra egy alkalommal van lehetőség, ezt január 3-ig a www.felvi.hu honlapon az e-felvételiben vagy postai úton lehet megtenni.
Eduline
Négyszer több kiskorút láttak el 2009. január 1-jén az amerikai kórházak sürgősségi osztályain túlzott alkoholfogyasztás miatt, mint egy átlagos napon - közölték csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésükben amerikai kormányzati kutatók.
Eduline
Az Egyesült Királyság frissdiplomásainak elhelyezkedési esélyeire is negatív hatással volt a gazdasági válság - legalábbis a legfrissebb jelentések szerint. Bár a helyzet nem súlyos, átlagosan mégis hetven hallgató verseng egy pozícióért, és minden tizedik állás nélkül marad. A tavaly évben végzettek közül összesen 18 800 diák jutott erre a sorsra. Talán éppen azért, mert nem a legjobb egyetemen végeztek.
Eduline
Anglia második legidősebb egyeteme a Cambridge, mely nemcsak az egyik legrangosabb és leggazdagabb egyetem a világon, de a felsőoktatási rangsorok állandó szereplője is. A brit QS rangsorban idén először nem a Harvard, hanem a Cambridge szerezte meg az első helyet, de a Times listáján is a legjobb tízben végzett. Az 1209-ben alapított egyetemnek nyolcvannyolc Nobel-díjasa van, összesen tizennégy brit miniszter koptatta itt a padokat, de a végzettek között van a színész Hugh Laurie is.
Eduline
Több mint negyven doktoranduszt zártak ki a nagyváradi állami egyetemről – jelentette be Cornel Antal, az intézmény rektora.
Eduline
Bár 2010 elsősorban a nagy-britanniai és olaszországi egyetemi tüntetésektől és tandíjvitáktól volt hangos, itthon sem unatkozhattunk: a Pécsi Tudományegyetemen tavasszal vesztegetési botrány pattant ki, a Harsányi János Főiskola művészeti képzései miatt került bajba, októberben pedig több tízezres tiltakozás indult az új felsőoktatási koncepció ellen. Az év hírei - kommentár nélkül.
Eduline
A Harvard és a Yale állandó toplistás szereplője a nemzetközi felsőoktatási rangsoroknak: a Yale alapítói soha nem is titkolták, hogy a Harvard konkurensét álmodták meg 1701-ben. Számításukat igazolja, hogy a két intézmény ma már nemcsak a tudományok, hanem a művészetek és a sport területén is egymás legnagyobb riválisának számít.
Eduline
Bár már minden egyetemen és főiskolán elkezdődött a vizsgaidőszak, érdemes figyelemmel követni a pályázati lehetőségeket: a decemberi-januári kínálatban egy filmverseny, egy külföldi szakmai gyakorlat, egy belgiumi tanulmányi ösztöndíj és egy kreatív pályázat szerepel.
Eduline
Tovább csökkent a pályakezdő munkanélküliek száma novemberben az előző hónaphoz képest, és éves összevetésben is kedvezőbb képet mutatnak a számok. A munkaügyi központok adatai szerint valamivel több mint 53 ezer fiatal keresett munkát novemberben.
Eduline
Több mint tíz nyílt napot rendez a február 15-ig tartó felvételi időszakban a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola: a diákok beülhetnek mintaórákra, megismerkedhetnek a hallgatói élettel, és bejárhatják a campust. Bemutatkozik a két új alapszak is, az animáció és a design- és művészetelmélet.
Eduline
Magyarországon is virágzik a diplomagyártás, és egyre többen próbálnak sokévnyi tanulás helyett gyorsan, olcsón felsőfokú oklevélhez jutni - írta a Magyar Nemzet.
Eduline
Ha az ember megpróbál egy kicsit kilépni a vizsgaidőszak kétségbeesett hangulatából, akár még olyasmit is láthat, ami derűre ad okot. Éles bevetésen például különösen mulatságos megfigyelni, ki hogyan viselkedik, ugyanis a vizsgázásnak több jellegzetes stílusa létezik, és ez valahol azért igencsak megmosolyogtató.
Eduline