Tehetséggondozó kurzusokat indítanak zenekadémiásoknak

Új tehetséggondozó program indul a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (LFZE) kiemelkedő tehetségek számára; a legfontosabb cél a kiválasztottak nemzetközi karrierjének elindítása.

  • Eduline

A program a nemzetközi karrierlehetőség mellett biztosítja azt is, hogy a zeneakadémisták egyéni és csoportos tanfolyamokon készüljenek fel a bemutatkozásra a nemzetközi zenei porondon, fejlesszék személyiségüket, kommunikációs képességeiket - mondta el Batta András, az egyetem rektora pénteki sajtótájékoztatóján. 

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Edupress

Kétnapos meghallgatást tartott a felkért zsűri, amelynek elnökéül Szinetár Miklós rendezőt hívták meg. Nemzetközi megjelenése előkészítéseként egyéni és csoportos képzést, valamint bemutatkozó anyaga elkészítését kapja Karosi Júlia (dzsessz ének), Mohai Bálint (fagott), Namoradze Nicolas (klasszikus zongora), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa) és Tóth Zsuzsanna (klasszikus fuvola).

Csoportos képzésben részesülhet Baráth Emőke (klasszikus ének), Fónay Tibor (dzsessz basszusgitár), Dobszay Péter (orgona), Duleba Lívia (fuvola), Jámbor Janka (gordonka), Komjáti Áron (dzsessz gitár), Konyicska Renáta (klasszikus zongora), Környei Miklós(klasszikus gitár), Szabó Dániel (népi cimbalom) és Varga Gergely (dzsessz szaxofon).

A rektor azt is elmondta, hogy a közeljövőben Anda Géza zongoraművész emlékére - a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolával közösen - új ösztöndíjat is hirdet az intézmény. Anda Géza zongoraművész özvegyének felajánlása révén, Anda szellemiségének és munkásságának ápolására évi 5 ezer euró összegű ösztöndíjat alapítottak, amelyet később hirdetnek meg. A támogatást egyetemi tanulmányokat folytató, magyar állampolgárságú zongoraművészek 2011-től kaphatják meg tehetségük fejlesztésére, tanulmányi kiadásaik fedezésére. Az ösztöndíjast verseny keretében választja ki a Zeneakadémia és a főiskola által kijelölt független zsűri, amelynek a zürichi Anda Géza Alapítvány képviseletében tagja lesz Várjon Dénes, az 1991-es Anda Géza nemzetközi verseny győztese is.

A tájékoztatón arról is beszámoltak, hogy Zeneakadémia együttműködési megállapodást kötött az Iparművészeti Múzeummal, több közös projektet indítanak. A kiállítások megnyitóit az adott kor, stílus szellemiségét idéző koncertek fűszerezik majd, kamarazenei események szervezésére is sor kerül a múzeumban, de lehetőség nyílik például hangszerek restaurálására és bemutatójára is - fűzte hozzá Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. A kooperációval bővülhetnek a fiatalok koncertezési lehetőségei a múzeum dísztermében és a klasszikus zene is egyre népszerűbbé válhat.

A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri, felújításra váró épülete zárva van, egy bérelt épületben folyik a tanítás. A rekonstrukciós projekt vezetője, Lakatos Gergely úgy látja, a Wesselényi utcai épületükön jó tempóban dolgozik a kivitelező, a ház az év végére szerkezetkész lehet.

 MTI

 

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.