Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

Megjelent a Magyar Közlönyben a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény módosítása. A 2026. évi LV. törvényt szeptember 15-én fogadta el az Országgyűlés, a jogszabály pedig rögzíti a szakképzési centrumok vezetésének korábban már bejelentett átalakítását.

A módosítás egyik legfontosabb pontja, hogy a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása 2026. december 31-én a törvény erejénél fogva megszűnik. Ezután, 2027. január 1-jétől már az új szabályok szerint kiválasztott főigazgatók vezetik majd a centrumokat.

A változás hátterében a jelenlegi kettős vezetési modell megszüntetése áll. Most a főigazgató elsősorban a centrumhoz tartozó szakképző intézmények szakmai feladatainak ellátásáért felel, míg a kancellár a centrum törvényes és szakszerű működéséért. 2027-től ez a két terület egy kézbe kerül: a főigazgató felel majd a szakképző intézmények szakképzési alapfeladatainak ellátásáért, valamint a centrum törvényes és szakszerű működéséért is.

Szakmai főigazgató-helyettes segíti majd a centrumok vezetőit

A kancellári pozíció megszűnik, de a főigazgató mellett létrejön egy új vezetői tisztség is: a szakmai főigazgató-helyettesé. Az ő feladata az lesz, hogy segítse a főigazgatót a centrumhoz tartozó szakképző intézmények szakmai feladatainak koordinálásában.

A szakmai főigazgató-helyettest a főigazgató választja ki és bízza meg, ehhez azonban a szakképzésért felelős miniszter jóváhagyása is szükséges. A miniszternek 30 napon belül kell döntenie, és csak akkor mondhat nemet a kinevezésre, ha az jogszabályba ütközik.

A főigazgató hatásköre a gazdasági vezető kiválasztására is kiterjed: ő dönthet a megbízásáról és annak visszavonásáról, ehhez viszont a szakképzési intézményfenntartó központ vezetőjének egyetértése kell.

Változnak az egyes szakképző intézmények igazgatói pályázatainak szabályai is. Az oktatói testület ezentúl véleményezheti az igazgatói pályázathoz benyújtott vezetési programot.

Hamarosan jöhetnek a főigazgatói pályázatok

A törvény külön átmeneti rendelkezésben szabályozza az új főigazgatók kiválasztását. Eszerint gondoskodni kell arról, hogy a 2027. január 1-jétől betöltendő főigazgatói megbízatásokra kiírják a pályázatokat.

Arról korábban már írtunk, hogy az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta a tervezett kiválasztási eljárás részleteit. A tárca tájékoztatása szerint a pályázatok benyújtásának várható határideje 2026. október 15. 23:59, a kiválasztási eljárást pedig október 16. és december 7. között bonyolítják le.

A főigazgatói posztokra pályázóknak nem lesz elég egy önéletrajzot beadniuk: legfeljebb tízoldalas vezetői programot is készíteniük kell, amelyben mérhető célokat, valamint szakmai, gazdálkodási és szervezeti jövőképet kell felvázolniuk.

A dokumentumok értékelése után centrumonként legfeljebb három jelentkező juthat tovább a személyes meghallgatásra. Itt vezetői esettanulmány, helyzetgyakorlati szimuláció és kompetenciainterjú is várhat a jelöltekre. A pályázati feltételekről és arról, pontosan mit vár a minisztérium a leendő főigazgatóktól, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.