Új alapszakot indít a Debreceni Egyetem

Sportszervező alapképzés indulhat a Debreceni Egyetemen (DE), miután a nemzeti erőforrás miniszter elrendelte, hogy az Oktatási Hivatal vegye nyilvántartásba a DE kérelmét; az erről szóló dokumentumot Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken adta át Fábián István rektornak.


2011 legbizarrabb egyetemi kurzusai - Harry Pottertől a juharszirupig

Filozófia és a Star Trek, Jedi-tréning, Harry Potter és a neveléselmélet, David Beckham és a sportkultúra - számtalan furcsa tantárgy közül választhatnak a hallgatók a világ rangos felsőoktatási intézményeiben. Van, ahol a Roxfort házirendje alapján ismerkedhetnek meg az iskolák belső világával az egyetemisták, máshol a Szellemirtók és a Jedi-lovagok is szerepelnek a kötelező tananyagban.


Japán földrengés: biztonságban vannak a magyar egyetemisták

A tokiói magyar nagykövetség értesülései szerint a Japánban tanuló magyar hallgatók mind jól vannak, a legtöbben nem tervezik, hogy elhagyják a szigetországot. Minimum ötven-száz diák tartózkodik jelenleg a japán városokban, a cunami és a földrengés által érintett régióból már mindannyiukat kimenekítették.


Új rektor vezeti a Pannon Egyetemet

veszprémi székhelyű Pannon Egyetem szenátusa csütörtöki zárt ülésén Friedler Ferenc Széchenyi-díjas professzort, a műszaki és informatikai kar dékánját jelölte rektornak; a tisztségre egyedül ő adott be pályázatot.


Réthelyi Miklós: nem lesz tandíj az egyetemeken

A kormány sem tandíjat, sem képzési hozzájárulást nem tervez bevezetni a felsőoktatásban - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön, az Országgyűlés oktatási bizottsága előtt, évi rendes meghallgatásán.


Hoffmann Rózsa: sok a probléma a bolognai rendszerrel

Az európai felsőoktatási rendszereket egységes szerkezet felé kell elmozdítani, és erősíteni kell az együttműködést a felsőoktatási intézmények között - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár csütörtökön Gödöllőn.



Jogosan tiltják ki az iskolákból a dohányzó diákokat?

Ősztől a szórakozóhelyeken és kocsmákban is betiltanák a dohányzást, az oktatási intézményekben azonban már a jelenlegi szabályok szerint is tilos cigarettázni. Ki, hol, mikor gyújthat rá az iskolában, és milyen büntetést kaphat az a diák, aki megszegi a dohányzási tilalmat?


Így tanulhatsz ingyen a világ legjobb egyetemein - a fotelből

Sem a felvételi, sem a tandíj, sem a szállás miatt nem kell aggódnod, ha el szeretnél végezni egy-egy kurzust a Berkeley-n, a Stanfordon vagy éppen a Carnegie Mellon egyetemen. Mindössze egy számítógépre van szükséged: a világ legjobb egyetemei ma már saját honlapjuk mellett a YouTube-on és más oktatási portálokon is elérhetővé teszik előadásaik anyagát.



Eldőlt a Rendőrtiszti Főiskola és a nemzetvédelmi egyetem sorsa

Elfogadta az Országgyűlés szerdán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) létesítéséről szóló törvényjavaslatot; az új intézmény 2012. január 1-jén jön létre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának jogutódjaként.


Semmire sem lehet használni a diákigazolványt?

Elektronikus hallgatói választásokat, könnyített ügyfélkapus regisztrációt és az egységes állampolgári kártya mellé egységes, jól működő diákigazolvány-rendszert szeretnének a hallgatók, ezért országos érdekképviseleti szervük és a NetMiniszterelnök elnevezésű online kampányverseny nyertese együttműködést kezdeményezett Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkárral.





Félmeztelenül tüntettek az egyetemisták a meztelen futás betiltása ellen

Nem lesz több meztelen futás a Tufts egyetem campusán, az intézmény rektora ugyanis betiltotta a Naked Quad Runt – úgy véli, a furcsa egyetemi hagyomány veszélybe sodorja a résztvevők testi épségét. A hallgatók azonnal tiltakozásba kezdtek, kedden több tucatnyian futották körbe a rektori hivatalt, ezúttal fehérneműben.


Botrányos YouTube-videó miatt szégyenkezik egy amerikai egyetem

Rasszista megjegyzéseket tett ázsiai diáktársaira a University of California egyik hallgatója a japán földrengés és cunami napján. A YouTube-ra feltöltött felvételen többek közt arról panaszkodik, hogy mennyire zavarják a tanulásban azok a hallgatók, akik a könyvtárból telefonálnak Japánban élő szeretteiknek.


A legjobb üzleti egyetemek és főiskolák rangsora: hol érdemes tanulni?

A Financial Times tizenharmadik alkalommal rangsorolta a legjobb üzleti képzést (MBA) nyújtó egyetemeket. A dobogó legfelső fokán az évek óta első helyes brit intézmény, a London Business School (LBS) végzett. 2011-ben azonban meg kell osztania ezt a helyezést a tavalyi másodikkal, az amerikai Pennsylvania Egyetem - Wharton Schoollal.



Nem csak Magyarországnak lenne szüksége több külföldi diákra

Kilenc év alatt félmillióra növelnék a kínai egyetemeken tanuló külföldi hallgatók számát - arra ugyanis az ázsiai országban is rájöttek, hogy a busás tandíjat fizető diákokkal nem csak a felsőoktatási intézmények járnak jól. Magyarországon 3400 külföldi hallgató tanul, többségük az orvostudományi egyetemeken.