Havi több ezer dolláros amerikai ösztöndíj magyar diákoknak
Minden tudományterületről pályázható.
Minden tudományterületről pályázható.
Eduline
Megszólalt CEU-ügyben Klinghammer István volt felsőoktatási államtitkára, akit - mondta a Magyar Időknek - "meglepett", hogy a New York-i egyetem "tulajdonképpen nem létezik".
Eduline
Mióta az Oktatási Hivatal (OH) tavaly megkezdte a Magyarországon működési engedéllyel rendelkező külföldi felsőoktatási intézmények működési engedélyének felülvizsgálatát, hat eljárásban született jogerős lezáró döntés, mind a hat esetben visszavonják az engedélyt. Tegyük hozzá, a felek egyik esetben sem akarták folytatni a hazai oktatást.
MTI
Az Együtt négy pontból álló felsőoktatási programot jelentett be, amely teljesen ingyenessé tenné az első diploma megszerzését.
MTI
Mostohaapja nem hitt benne, ő mégis diplomát szerzett.
Eduline
A Semmelweis Egyetembe olvadhat a Pető András Főiskola, az integrációra mindkét intézmény szenátusa rábólintott, azt azonban még a minisztériumnak is jóvá kell hagynia.
Eduline
Négy napon keresztül, újra és újra olvassák majd fel a magyar irodalom jeles képviselői tiltakozásukat a CEU-t ellehetetlenítő jogszabály ellen.
Eduline
11 republikánus és demokrata szenátor szólalt fel a CEU mellett.
Eduline
A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium több mint hatvan dolgozója a felsőoktatási törvény CEU-t ellehetetlenítő módosítása ellen.
Eduline
A Central European University (CEU) a tárgyalások megkezdésére szólította fel a kormányt közleményében. Mint írták, a felsőoktatáshoz értő szakértők bevonásával folytatott párbeszédre van szükség.
MTI
A magyar egyetemisták és főiskolások harmada nem szerzi meg időben a diplomáját - derül ki a Diplomás Pályakövető Rendszer statisztikájából.
Eduline
Kéréssel fordult a támogatók felé Michael Ignatieff, aki a kormány támadásáról beszélt.
Eduline
Jól áll Magyarország a térség többi országához képest, ha az Európai Kutatási Tanács által odaítélt pályázati pénzek eloszlását nézzük. A képet azonban árnyalja, hogy a pályázati források zömét a CEU és az MTA szállítja.
Eduline
Ma este nyitja meg kapuit a Mammut pláza új luxusmozija. Olcsó és kényelmes - minden, ami egy jó filmez kell.
Eduline
Olcsóbb a lakhatás, az étel, a közlekedés, na meg persze a sör is, mint nyugaton.
Eduline
A Libération című francia lapban Jean-Francois Balaudé, az Athena Nemzeti Kutatási Szövetség elnöke, a Paris-Nanterre Egyetem rektora tett közzé írást a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében.
MTI
Vajon miért van az, hogy ez a korosztály specifikus vicceket kap?
Eduline
A jövő hétfői Corvinus Business Festival reklámjában ismét Scherer Péter kapott szerepet.