Ennyien tanulhatnak ősztől a Soproni Egyetemen

Február 15-ig jelentkezhettek a 2018-as felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 21. rész: Soproni Egyetem.



Különleges képzés indul az ELTE-n és a BME-n

Az ipar igényeinek kielégítésére, a dinamikusan fejlődő technológiai trendekhez igazodva két angol nyelvű mesterképzés indul szeptemberben az önvezető járművekhez kapcsolódóan - jelentette be Palkovics László oktatásért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.






Szó sincs már romkocsmában merengő egyetemistákról, egyre többen dolgoznak

Végérvényesen eltűntek a "romkocsmák félhomályában merengő" hallgatók az egyetemekről - egyre többen dolgoznak az előadások és szemináriumok mellett, megélhetési problémáik miatt sokan napi hat-nyolc órás műszakot vállalnak. Nem véletlenül: a ösztöndíjak összegén tizenegy éve egy forintot sem emeltek, havi 10-20 ezer forintból pedig még a kollégisták sem tudnak megélni. De miért jelent komoly problémát, ha egy hallgató a szeminárium helyett inkább valamelyik nagyáruház polcait tölti fel?









Megválik békéscsabai gazdasági campusától a Szent István Egyetem

A katolikus Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő Gál Ferenc Főiskola (GFF) vette át februártól a Szent István Egyetemtől (SZIE) a békéscsabai gazdasági campus működtetését. A GFF új mesterképzési szakokat és a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően új alapszakokat is indítana a jövőben - válaszolt Kozma Gábor rektor hétfőn írásban az MTI-nek.