Maruzsa Zoltán szerint ismét érezhetően nőtt a pedagóguspálya vonzereje

A köznevelési államtitkár posztjában kiemelte, hogy nőtt a pedagóguspályát választók száma, és 2025-ben a pedagógusok átlagbére meghaladta a felsőfokú végzettségűek átlagbérének 80%-át.

Maruzsa Zoltán, az oktatásért felelős államtitkár Facebook megosztott posztjában írta, hogy a 2023-ban elfogadott pedagógus-életpálya törvény és az azóta végrehajtott béremelések hatására 2025-ben „ismét érezhetően nőtt a pedagógus pálya vonzereje”.

 

Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos szerint a pedagógusok száma emelkedett: a 2024/2025-ös tanévben, 2282 fővel többen dolgoztak a rendszerben, és

szerinte az utánpótlás is biztosított

.

Ennél sokkal árnyaltabb a kép

Ahogy már az Eduline-on írtunk róla, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt tíz évben 6500-al lett kevesebb a pedagógusok száma.

Azonban azt érdemes kiemelni, hogy a pedagógusképzésre felvett diákoknak mindössze 18,4 százaléka 18–19 éves, a legtöbben középkorúak. Ez azt jelzi, hogy nem a frissen érettségizettek érkeznek, hanem a már dolgozó tanárok képezik tovább magukat. Osztatlan képzésekre csak 2265 diákot vettek fel úgy, hogy öt év alatt 14 ezer pedagógus megy nyugdíjba.

A korösszetétel különösen aggasztó: az általános és középiskolai pedagógusok több mint fele 50 év feletti, a 30 év alattiak aránya mindössze 6,7 százalék. „A következő öt éven belül több mint 14 ezer tanár éri el a 65 éves nyugdíjkorhatárt”, miközben a

pályakezdők száma a mostani tanév elején mindössze 2083 volt.

Hiába nőtt papíron a pedagógusszám, így is 16 ezren hiányoznak a rendszerből

A Pedagógusok Szakszervezete a 2025/26-os tanév első napján tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: a rendszerben legalább 16 ezer pedagógus hiányzik. Totyik Tamás, a szakszervezet elnöke szerint a kormány által említett 2500 fős növekedést részben a nyugdíjas visszafoglalkoztatottak számának növekedése kompenzálja, így a valós hiány sokkal nagyobb.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.