Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Akár közel négymillió forintos bírságot is kaphat az a tanár a "módszere" miatt.
Mobilkommunikációt zavaró eszközt használt vizsgáin egy romániai egyetem oktatója – számolt be róla az MTI.
Petícióban követelik az SZTE hallgatói, hogy vizsgálják ki az egyik oktatójuk homofób bejegyzését
A jászvásári (Iași) Állatorvosi Egyetem egyik oktatója azért vetett be jelblokkolót, hogy megakadályozza a vizsgák alatti puskázást. A módszer azonban nem maradt titokban: a Digi24 hírtelevízió szerint egy hallgató akkor figyelt fel a szokatlan helyzetre, amikor a vizsgaterem közelében próbált telefonálni, de a készüléke jelezte, hogy nincs térerő. A nyitott ajtón át észrevett egy antennákkal felszerelt készüléket is az osztályteremben, ezért panaszt tett a román távközlési hatóságnál (ANCOM).
A panaszos diák szerint korábban is akadtak problémák az adott oktató vizsgáin – többen is jelezték, hogy a teremben nem volt elérhető mobilhálózat. Egy korábbi esetben állítólag egy diák rosszul lett vizsga közben, de a mentőket nem tudták értesíteni.
Az ANCOM helyszínre érkező munkatársai megerősítették, hogy valóban működött egy olyan jelblokkoló az egyetemen, amely még a segélyhívásokra (például a 112-es számra) is hatással volt. „A zavarás ugyan megszűnt, mielőtt pontosan be tudtuk volna azonosítani a berendezést, de megállapítottuk, hogy az valóban alkalmas volt a teljes mobilkommunikáció blokkolására” – nyilatkozta Vlad Bontea, a hatóság alelnöke.
Az egyetem vezetősége fegyelmi eljárást indított az ügyben. A tanár akár 50 ezer lejes, vagyis közel 4 millió forintos pénzbüntetésre is számíthat, mivel Romániában törvény tiltja a mobilkommunikációt zavaró eszközök használatát.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.