Duplázódó tiszteletdíjak, növekvő juttatások az egyetemi alapítványoknál - a kuratóriumok szerint „valós munka” áll mögötte

Vannak olyan egyetemi vagyonkezelő alapítványok, ahol a vezetők díjazása egy év alatt mintegy 40 százalékkal nőtt.

Látványosan emelkedtek 2024-ben az egyetemi vagyonkezelő alapítványok vezetőinek juttatásai – derül ki a nyilvános beszámolókból, amelyeket a 24.hu gyűjtött össze.

A Dunaújvárosi Egyetemért Alapítványnál és a Soproni Egyetemért Alapítványnál például duplájára nőtt a vezető tisztségviselők díjazása az előző évhez képest. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány (Győr) és a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány esetében pedig 40 százalékos növekedés látható.

Ez különösen szembetűnő annak fényében, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint a bruttó átlagkereset országosan „csupán” 10,4 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban.

A Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány főigazgatója, Benkó Marcell ugyanakkor tagadta, hogy jelentős emelés történt volna, noha a szervezet saját beszámolója szerint a vezetői juttatások 58,8 millió forintról 117,9 millióra nőttek. Szerinte a megduplázódott összeg abból adódik, hogy idén már a felügyelőbizottság tagjainak tiszteletdíját is feltüntették, de pontosítani fogják a vezetői juttatásokra vonatkozó sort.

A kuratóriumi tagok havi 1,411 millió forint, míg a felügyelőbizottság elnöke 940 ezer forint, tagjai 840 ezer forint tiszteletdíjat kapnak. Ez jelentős előrelépés a 2022-es adatokhoz képest, amikor például Süli János kuratóriumi elnök, korábbi tárca nélküli miniszter 900 ezer forintot kapott havonta.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány is reagált a portál megkeresésére. Náluk az illetménytömeg 127,8 millióról 177,3 millióra emelkedett, amit részben azzal magyaráztak, hogy 2021-es megalakulásuk óta először most emelték meg a tisztségviselők díjazását. A 15 százalékos bérnövekedés mellett a javadalmazási szabályzat értelmében 3 év után járó, 3 havi bónusz is kifizetésre került 2024-ben.

Az alapítvány titkársága szerint az emelkedés ellenére reálértéken még csökkent is a díjazás, hiszen a 2021–2024 közötti időszakban 46,7 százalékos infláció sújtotta a gazdaságot. Emellett kiemelték, hogy a kuratórium nem „dísztestület”: az elmúlt években 59 ülést tartottak, 743 határozatot hoztak, részt vesznek az egyetemi stratégia megalkotásában, ösztöndíjprogramokat dolgoznak ki, és a szűkös apparátus miatt a kuratóriumi tagok maguk is jelentős munkát vállalnak.

A 24.hu megkereste a soproni és a győri egyetemet is,de kérdéseikre nem kaptak választ.

 

 

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.