Ghánai király is van a Nyíregyházi Egyetem hallgatói között

Országában nagy tisztelet övezi a királyokat.

  • Székács Linda

"Ghánából jöttem, szociálpedagógiai szakra járok, és nagyon várom az egyetemi időszakot" - idézi a SZON Mark Kyeremeh-t, aki a Nyíregyházi Egyetem más külföldi hallgatóival együtt a napokban mutatkozott be az intézményben.

A hallgató helyi népviseletben jelent meg az egyetemi rendezvényen, ahol a kísérője még a zárt helyiségben is egy esernyőt tartott a feje fölé. A hallgató ugyanis Ghánában király.

Érdekesség, hogy Ghána egyébként köztársaság és nem királya, hanem elnöke van. A Nyíregyházi Egyetem hallgatója tehát nem az angol királyi családhoz hasonló "kékvérű" királyi sarj lehet, hanem feltehetően az egyik Ghánában élő helyi törzs vezetőjének vagy jelentős, gazdag alakjának leszármazotta.

A királyok az állam életében nem is nagyon vesznek részt Ghánában, mindössze reprezentatív szerepük van és nagy tisztelet övezi őket.

Nem ritkaság azonban, hogy a fiatal ghánai "uralkodók" Európában próbáljanak szerencsét. Mohammed Kadiri, egy szintén ghánai király fia például korábban a Honvéd csapatában focizott, a 76 éves Céphas Bansa, Ghána és Togo uralkodója pedig Németországban autószerelő.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.