Hamarosan magyar alapszakos kínai diákok diplomáznak Debrecenben

Van köztük, aki műfordítással, tolmácsolással foglalkozna és olyan is, aki a pekingi egyetemen oktatná a magyar nyelvet.

  • Tarnay Kristóf

Már a második olyan évfolyam fog végezni a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán (DE BTK), ahol kínai diákok tanulnak magyarul. Mint az intézmény weboldalán írja, ezúttal 15 hallgató fog magyar alapszakos diplomát szerezni. A Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme ugyanis 2015-ben 20 érdeklődő középiskolással egy olyan hétéves kurzust indított, ahol három év magyarnyelv-tanulás után a diákok Magyarországon folytathatnak egyetemi tanulmányokat.

A programot magyar oktatók közreműködésével kezdték meg és 2017-ben meg is érkezett Debrecenbe az első húsz kínai diák, aki magyarul tanul. Ők egyéves magyar nyelv- és kultúra képzésben vettek részt, az órák többségét a Debreceni Nyári Egyetem tanárai tartották. A magyar szakra végül írásbeli és szóbeli felvételit követően juthattak be. Itt nyolcan le is morzsolódtak és 2022-ben először 12 kínai hallgató szerzett Debrecenben magyar alapszakos diplomát.

Idén viszont már 15 végzős hallgató áll a diplomaszerzés előtt magyarból, róluk az egyetem leírta, hogy az előzőekhez hasonlóan még Kínában magyar nevet is választottak. (Bár a képen egy férfi hallgatót sem látni, sajtós munkatársuk elmondta: nem csak nők vannak közöttük.) Ők 2016-ban érkeztek meg Debrecenbe és a 2020/21-es tanévben kezdtek a DE BTK-n tanulni. A nyelvtanulás mellett annak rendszeréről és a kulturánkról is tanulnak irodalmi és a nyelvészeti tárgyakon keresztül. Emellett részt vesznek koncerteken, fesztiválokon, nyári táborokban is, illetve az is fontos nekik, hogy a magyarok megismerjék Kínát, ezért például a Konfuciusz Intézet kurzusainak és programjainak is résztvevői.

Magyarul írt szakdolgozataik témái közt szerepelnek a görög és a kínai mitológia katasztrófatörténetei, a szecessziós plakátművészet és az óvodás irodalmi nevelés Kínában és Magyarországon. Az egyetem weboldala szerint a diplomázás után lesz, aki marad náluk mesterszakon, illetve tovább megy más európai egyetemre, műfordítással, tolmácsolással foglalkozna és olyan is, aki a pekingi egyetemen oktatná a magyar nyelvet.

(Kiemelt kép forrása: unideb.hu)

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu