Új teljesítményértékelési rendszert vezetnének be az oktatásban, több népszerű szak drágult: a hét hírei

Új teljesítményértékelési rendszert vezetne be a pedagógusoknál a Belügyminisztérium, több felsőoktatási intézményben emelkedett az önköltséges gazdasági szakok díja, és megérkezett Budapestre a Tudásmenet. A hét oktatási hírei közül szemezgettünk.

  • Eduline

Évenkénti "belső" teljesítményértékelést vezetne be a Belügyminisztérium

Új, „belső teljesítményértékelési rendszert” vezetne be a Belügyminisztérium – erről a Népszava írt szerdán. A tervek szerint a pedagógusoknak minden tanév elején meg kellene határozniuk néhány számszerűsíthető teljesítménycélt, amelynek elérését minden tanév végén vizsgálnák. Emellett tíz kompetenciaterületen is meg kellene felelniük – az értékelésben a jelenleginél nagyobb szerepet kapnának az igazgatók és -helyettesek, a munkaközösségi vezetők. A pedagógusok teljesítménye a bérüket is befolyásolná.

Hat nap alatt 180 kilométert gyalogoltak a Tudásmenet résztvevői

Több szakszervezeti vezető és a Tanítanék tagjai is részt vettek a január 2-án indult Tudásmenetben - a pedagógusok a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól egészen a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig gyalogoltak, hogy felhvják a figyelmet az oktatás problémáira. Úgy tűnik egyébként, hogy 2023-ban is folytatódnak a tiltakozások, az egyik szentgotthárdi általános iskola huszonkilenc pedagógusa hétfőtől határozatlan ideig tartó polgári engedetlenségi akciót hirdetett meg.

Pont a legnépszerűbb gazdasági szakok önköltsége emelkedett

Csütörtökön megnéztük, hogyan alakulnak az önköltséges képzések árai idén. A gazdasági szakokat több felsőoktatási intézmény jóval drágábban hirdeti, mint tavaly ilyenkor: mind Budapesten, mind vidéken a 40-50 ezer forintos áremelkedés a jellemző, ennyivel kell többet fizetniük a tanulásért félévente azoknak a hallgatóknak, akik 2023 szeptemberében kezdik meg a tanulást. A népszerűségi lista élén álló gazdálkodási és menedzsment szakot a legnagyobb budapesti egyetemek például 280 és 550 ezer forint közötti féléves tandíjjal hirdetik, a vidéki tudományegyetemek 225 és 350 ezer forint közötti önköltséget szabtak meg, míg a kisebb főiskolák és egyetemek 200 ezer forint körüli tandíjat kérnek az ősszel kezdő hallgatóktól. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Az érettségiért is többet kell fizetni

Az érettségi továbbra is ingyenes azoknak, akiknek van tanulói jogviszonyuk (és még egyéb esetekben is, erről itt olvashattok), a volt diákoknak azonban fizetniük kell a vizsgáért, ha egy vagy több tárgyból le szeretnének érettségizni. A középszintű érettségi idén 35 ezer, az emelt szintű pedig 58 ezer forint.

Ezek az ország legjobb bölcsészkarai

Pénteken mutattuk meg, hogy a HVG Diploma 2023 különszáma alapján melyek a legjobb bölcsészkarok az országban. A lista élén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara áll, amelyet az ELTE Bölcsészettudományi Kara, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara követ. A cikket itt találjátok:

Hozzászólások

Gyerekek a politikai kampányokban: „Téves azt gondolni, hogy ha MI által szerkesztett gyerekről van szó, azzal nincs baj”

Elég egy fotó, amely egy olyan iskolai rendezvényen készül, ahol politikus is megjelenik, és máris akarata ellenére bevonódhat egy gyerek a kampányba. A Hintalovon gyerekjogi szakértője szerint az MI által generált gyerekek is ugyanazt a hatást váltják ki, mert ugyanúgy a gyerekek tárgyiasítását és használatát jelenítik meg. A legfontosabb kérdés, hogy van-e megegyezés arról, hogy gyerekeket nem használunk fel kampányidőszakban sem, hiszen ha ebben nincs egyetértés, azzal normalizáljuk, hogy nincsenek határok.