Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fiatal mérnökjelöltjeiből álló BME Suborbitals csapata Európa legnevesebb nemzetközi rakétaversenyén indult.
A BME Suborbitals saját kategóriáján belül 5., az összesített ranglistán pedig 9. helyezést ért el.
A csapat 2022 márciusa óta dolgozik a verseny minden szabályzatának és követelményének megfelelő kutatórakéta fejlesztésén - közölte az egyetem.
A több mint egy éves előkészület után a versenyen a hallgatók a rakétát a végleges összeszerelés után, egy katonai bázisról indították útra, de mindez nem ment zökkenőmentesen, egy elektronikai hiba okozott problémát. Végül pár órán belül sikeresen végrehajtották a kilövést.


A repülés során a rakéta átlépte a hangsebességet, és 3020 méter magasságot ért el, amellyel a 3 kilométeres kategória legpontosabb tagjai közé került.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.