20-30 százalékkal emelkednek a kollégiumi díjak a Debreceni Egyetemen

Komfortfokozattól és az épület elhelyezkedésétől függően 20-30 százalékkal emelkednek a kollégiumi díjak a Debreceni Egyetemen.

  • Eduline

A Debreceni Egyetemnek ötezer kollégiumi férőhelye van négy városban, tizennégy épületben. A kollégiumi díjakra is hatással van az energia árának emelkedése: van, ahol 20 százalék körüli, máshol 30 százalék fölötti lesz a drágulás – számolt be az ATV híradója.

Az elsőévesek egyébként szociális alapon kerülhetnek kollégiumba, figyelembe veszik például a jövedelmi viszonyaikat, a lakóhelyük és az egyetem távolságát.

A Pécsi Tudományegyetemen négyezer hallgatónak tudnak kollégiumi helyet adni. Pécsett nem készülnek emelésre, mert már korábban meghatározták a kollégiumi díjakat.

Ott egyébként 12 és 30 ezer forint közötti összeget kell fizetni a férőhelyekért havonta – az ár nemcsak a kollégium komfortfokozatától függ, hanem attól is, hogy a hallgató állami ösztöndíjasként vagy önköltségesként tanul.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.