Megkapták diplomájukat a Debreceni Egyetemen végzett első pilóták

Jordán, kazah, kenyai, magyar, mongol, török és ukrán hallgató is diplomázott a Debreceni Egyetemen.

  • Eduline/MTI

A hivatásos repülőgép-vezetői alapképzés 2018 szeptemberében indult, harminc hallgatóval – 28 Stipendium Hungaricum-ösztöndíjassal, egy-egy külföldi és magyar önköltséges hallgatóval. 

Az első évfolyam hallgatói Dél-Koreából, Egyiptomból, Indiából, Jordániából, Kazahsztánból, Kenyából, Koszovóból, Magyarországról, Moldovából, Mongóliából, Nigériából, Tanzániából, Törökországból és Ukrajnából érkeztek.

Azóta Azerbajdzsán, Banglades, Brazília, Japán, Jemen, Kirgizisztán, Kolumbia, Kuvait, Laosz, Pakisztán, Szerbia, Szingapúr, Thaiföld, Tunézia és a Zöld-foki-szigetek diákjai is megkezdték a repülőmérnöki alapképzést.

A hallgatóknak három kötelező repülési gyakorlatot kell végezniük, a 3. félévtől kezdődően a szorgalmi időszakban napi repüléseken is teljesítenek gyakorlatot, majd a képzés végén a gyakorlati vizsgát teljesítve szerezhetnek szakszolgálati engedélyt.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.