Ezekre a szakokra már éppenhogy görbülő, kettes érettségivel is be lehetett kerülni
100 pont már elég volt ahhoz, hogy valaki szeptemberből önköltségesen levelező tagozaton egyetemre járjon.
Sokaban felmerülhet már a ponthatárok kihirdetése után, hogy mi történik, ha mégsem tudják szeptemberben elkezdeni az egyetemet. Betegség, külföldi lehetőség, családi okok vagy más élethelyzet miatt előfordulhat, hogy már az első féléveteket is passzív státuszban kezdenétek. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Bár a felsőoktatási törvény lehetőséget ad a hallgatói jogviszony szüneteltetésére, az első félév passziválásának feltételeit minden egyetem saját tanulmányi és vizsgaszabályzata, illetve a felvett hallgatóknak szóló tájékoztatói határozzák meg. Megnéztük, mire számíthattok három budapesti és két vidéki egyetemen.
Az ELTE-n az első félév passzív státuszban történő megkezdése nem automatikus. Először be kell iratkoznotok, majd kérelmet kell benyújtanotok a hallgatói jogviszony szüneteltetésére. A szükséges nyomtatványokat és a részletes tudnivalókat a Neptunban, illetve a kari tájékoztatókban találjátok meg.
A BME a regisztrációs időszakban aktív vagy passzív státuszra jelentkezhettek be, ugyanakkor az első félév passziválására külön szabályok vonatkoznak. Bizonyos esetekben kari engedélyre is szükségetek lehet, ezért érdemes még a beiratkozás előtt tájékozódnotok a saját karotok előírásairól.
A Budapesti Corvinus Egyetemen nincs is lehetőség az első félévben való halasztásra, az egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata szerint a hallgatói jogviszony szüneteltetésére az első aktív félév teljesítését követően van lehetőség. Ez azt jelenti, hogy ha felvettek benneteket a Corvinusra, de végül nem szeretnétek vagy nem tudnátok megkezdeni a tanulmányaitokat, az első félév passziválása alapesetben nem választható.
A Szegedi Tudományegyetemen a beiratkozást követően kérhetitek, hogy az első félévetek passzív legyen. Ehhez a meghatározott határidőig kell benyújtanotok a kérelmet a Modulo rendszeren keresztül. Az egyetem arra is felhívja a figyelmet, hogy passzív státusz esetén nem szabad kurzusokat felvennetek a Neptunban.
A Pécsi Tudományegyetemen pedig az első félév passziválásának feltételeit a karok saját szabályzatai határozzák meg. Emiatt érdemes még a tanév kezdete előtt utánanéznetek a saját karotok tájékoztatójának, vagy felvennetek a kapcsolatot a tanulmányi osztállyal.
Ha már most tudjátok, hogy szeptemberben valószínűleg nem tudjátok elkezdeni a tanulmányaitokat, érdemes még a beiratkozás előtt elolvasnotok az egyetemetek felvett hallgatóknak szóló tájékoztatóját vagy tanulmányi szabályzatát, és szükség esetén felvennetek a kapcsolatot a tanulmányi ügyintézőkkel. Így elkerülhetitek, hogy egy elmulasztott határidő vagy hiányzó kérelem miatt később problémátok legyen.
100 pont már elég volt ahhoz, hogy valaki szeptemberből önköltségesen levelező tagozaton egyetemre járjon.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
A maximális szerezhető pont mindenhol egységesen 100, a számítás módjáról azonban az egyetemek döntenek.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.