Tizedik lett az ELTE csapata a világ egyik legnevesebb perbeszédmondó versenyén

A tizedik helyet szerezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jogi karának csapata a legnevesebb perbeszédmondó versenyen, a Monroe E. Price Media Law Moot Court Competitionön.

  • Tornyos Kata

Az ELTE csapata bronzérmet szerzett a regionális válogatón, így jutott be az oxfordi világdöntőbe a legjobb huszonnégy csapat közé. Egy jogesetet kellett feldolgozniuk, amely a közelmúlt politikai eseményeiről szólt: egy kitalált állam választási időszakát elemezték.

Idén is online tartották meg a versenyt, amelyet az Oxford rendezett. Az orosz-ukrán háború miatt egyszer már elhalasztották, így április helyett június elején volt a döntő.

A magyar csapat az indiai és a malajziai hallgatókat is legyőzte, majd a lett csapattól kikapott, így az európai egyetemisták közül a második, összetettben a tizedik lett – olvasható az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék oldalán.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.