Több mint háromszáz ELTE-s dolgozó állt a polgári engedetlenségbe kezdő tanárok mellé

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem több mint háromszáz dolgozója írta alá azt a szolidaritási nyilatkozatot, amellyel a sztrájkjogért harcoló tanárok mellett állnak ki.

  • Eduline

„Mi, az Eötvös Loránd Tudományegyetem alulírott dolgozói, támogatásunkról biztosítjuk a magyarországi közoktatásban működő pedagógus kollégáinkat. Teljes szívünkkel együttérzünk velük, amiért polgári engedetlenséggel fejezik ki tiltakozásukat amiatt, hogy a kormány a sztrájk szervezéséhez és az abban való részvételhez fűződő alkotmányos  joguktól egy rendelettel megfosztotta őket” – írják a nyilatkozatban, amelyet kedd délutánig 312 ELTE-s dolgozó írt alá.

Hozzáteszik: kollégáik polgári engedetlensége is „példát mutat a jövő nemzedéke számára, hogy sikeres , autonóm társadalmat tudjanak létrehozni”.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.