Az oltásuk típusát is meg kell adniuk az ELTE hallgatóinak és dolgozóinak is

Az egyetem anonim kérdőívben gyűjti az adatokat, de a belépéshez mindenkinek az egyedi azonosítóját kell használnia.

  • Eduline

Az egyetem már múlt héten bejelentette, hogy a tanév elején felmérik az egyetemi polgárok átoltottságának a szintjét - mindenki, akinek van caesar-azonosítója (azaz egyedi kódja az egyetem informatikai rendszeréhez) anonim kérdőívet kap majd, ezt pedig hetente újra megteszik az aktuális adatok felméréséhez - áll az egyetem tájékoztatójában. Ez azt jelenti, nem csak a hallgatóknak, hanem az oktatóknak és az egyetemen dolgozóknak is ki kell majd tölteniük a kérdőívet.

Az első kérdőív meg is érkezett az érintettekhez, amiben (bár az egyetem kiemeli, nem tárolnak személyes adatokat, az azonosítók csak a belépéshez kellenek) a diákoknak nemcsak azt kell megadniuk, hogy hányszor oltották őket, hanem azt is, hogy melyik vakcinát kapták - tudta meg az Eduline. Sőt arra is rákérdeznek, azok, akik átestek fertőzésen vagy elkapták azt, elképzelhetőnek tartják-e, hogy másnak az egyetemen átadták vagy ott fertőződtek meg.

Az ELTE egyébként több szabállyal is készült a szemeszterkezdésre, a közösségi terekben (így különösen tantermekben, ügyfélfogadási helyiségekben, folyosókon) az orrot és szájat eltakaró maszk használata mindenkinek kötelező.

Ami az egyetemi rendezvényeket érinti, az ELTE közölte, ezekre a jelenleg hatályos szabályok vonatkoznak: csak koronavírus ellen védett személy vehet részt rajtuk. Sőt az Informatikai Kar hallgatóinak sajátos rendszerben indul a félév: az őszi félévben két részre osztják a hallgatókat, akiknek csoportonként felváltva kell bejárniuk az „élő” órákra. Azokat a hallgatókat, akiknek a neve A-K betűvel kezdődik, az „A” hétre, míg a többieket a „B” hétre sorolták be Az „A” hét szeptember 6-án, míg a „B” hét a szeptember 13-án kezdődik, ezek aztán felváltva ismétlődnek egészen a szorgalmi időszak végéig. Az ELTE hozzátette: az így besorolt hallgatók a karon tartott hibrid órákon a saját hetükben jelennek meg személyesen, míg az alternatív héten csak online vesznek részt az órákon, csak speciális esetekben, az oktatóval egyeztetve, illetve a fix csoportokban lehetnek ez alól kivételek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.