Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tudjuk, hogy nem egyszerű gólyának lenni: sok ügyintézés, határidők és furcsa rendszerek. Ne izguljatok, segítünk, hiszen minden leendő elsőéves egyik fontos feladata a diákigazolvány-igénylés. Mutatjuk, hogy juthattok új kártyához, és hol indíthatjátok el az igénylést.
Először azt érdemes tisztázni, hogy a középiskolai diákigazolványotok alapvetően október 31-ig érvényes. Ettől függetlenül érdemes a felsőoktatási diákigazolvány igénylését minél hamarabb elkezdni, mert hetekbe telik a kártyák legyártása.
1. lépés: a NEK-adatlap
Az első lépést már most megtehetitek, ugyanis nem kell hozzá se Neptun-kód, se egyetemi adatlap. A NEK- azonosítót okmányirodában/kormányablakban tudjátok beszerezni, szerencsére lakhelytől függetlenül bárhova mehettek. Kaptok majd egy papírt, amin rajta lesz a NEK (Nemzeti Egységes Kártyarendszer Adatlap) azonosítótok, amivel meg tudjátok kezdeni a diákigazolvány igénylését.
Mint a jó matekosok, ne felejtsetek el ellenőrizni már az első lépés után is. Nézzétek meg, hogy a Neptunban szereplő adatok - születési név, anyukátok születése neve, nem, állampolgárság, születési hely, születési idő - karakterre pontosan megegyeznek-e a NEK-adatlapon lévőkkel. Ha nem, még javíthattok.
A NEK adatlapon szereplő NEK azonosító/kód egyébként egy 16 karakter hosszúságú azonosító kód, ez a későbbiekben még fontos szerepet fog játszani. Ha már van ilyenetek, és nem változtak az adataitok, 5 évig felhasználhatjátok a korábbit, így nem kell ismét okmányirodába menni.
2. lépés: a jó öreg Neptun
Ha még nem vettétek fel a tantárgyaitokat, akkor ez lesz az első kalandotok. Amint megvan a Neptun-kódotok, elindulhat az ügyintézés. Persze ehhez az is kell, hogy aktívra állítsátok a féléveteket az Ügyintézés/Beiratkozás/Bejelentkezés menüpont alatt. Ha passziváltatnátok, akkor ezt van egy rossz hírünk: nem tudtok diákigazolványt igényelni.
Az igénylést a Neptunban az ügyintézés fül, diákigazolvány igénylés menüpont alatt, az új felvételre kattintva tehetitek meg.
3. lépés: várni és várni
Általában a diákigazolványokat 30-60 nap alatt kiküldik a megadott címre, de ha nem érkezik meg, akkor az intézményi ügyintéző a diákigazolvány elkészültéig egy Igazolást (ún. "ideiglenes diákigazolványt") állíthat ki nektek, amellyel a diákigazolványhoz kapcsolódó, állam által garantált kedvezmények igénybe vehetők.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.