Magyar-magyar szótár gólyáknak: tíz kifejezés, amit tudni kell már a beiratkozás előtt

Szeptemberben kezditek az egyetemet? Akkor gólyaként a ZH, UV és Neptun mindenképp bekerül az aktív szókincsetekbe. Azért, hogy ne legyen zavarba ejtő az első nap, összegyűjtöttünk néhány fontos kifejezést, amelyet már most érdemes megjegyeznetek.

  • Csik Veronika

Szorgalmi időszak és vizsgaidőszak: az első félév azon időszaka, ami a tárgyfelvételtől a vizsgaidőszakig tart - bár ebben is vannak különbségek, általában 12 hetes egy félév. A vizsgaidőszak pedig egyetemenként szintén eltérően egy többhetes időszak, amikor vizsgát vizsga követ - ennek is külön rendje van, a vizsgajelentkezés a legtöbb helyen még a szorgalmiidőszak utolsó napjaiban elkezdődik.

Hallgatói szerződés: ezt alapvetően az állami ösztöndíjas képzésen tanulóknak kell majd aláírniuk, amiben vállalják, hogy az ingyenes egyetemi képzésért cserébe elfogadják az állam feltételeit. Miket? Ebben a cikkben összeszedtük, hogy mi vonatkozik majd rátok az egyetemen.

Tantárgyfelvétel: ezzel a kifejezéssel kapcsolatban a legfontosabb, hogy ne pánikoljatok, még nem csúsztatok le semmiről. Sok egyetemen az első tantárgyfelvételt automatikusan intézik nektek, nehogy ütközések legyen a bevezető óráitokban. Ha nektek kell csinálni, akkor sem kell megijedni – a szakotokhoz tartozó tanegységlistában jelzett kódú és nevű tárgyakat kell felvennetek. Figyeljetek arra, hogy csak az ajánlott félévben kötelező órákat vegyétek fel. A tantárgyfelvétel egyébként minden félév végén megismétlődik – kisebb nagyobb versennyel.

Zh: a legfontosabb kifejezések egyike, a zárthelyi dolgozat rövidítése. Ez nem vizsga, így nincs minden tárgyból zh, de ahol van, ott általában a vizsga előfeltétele a félév folyamán írt zárthelyik legalább kettes átlaga.

Passziváltatás/halasztás: ha úgy döntötök, hogy valamelyik félévben nem szeretnétek tanulni, de nem szüntetnétek meg a jogviszonyotokat csak szüneteltetnétek azt, akkor passziváltathattok. Ilyenkor nem csak órákra nem kell járnotok, de diákigazolványt és ösztöndíjat sem kaptok. A passzív félévek azonban nem befolyásolják az állami félévek számát, és ha önköltségesként tanultok, tandíjat sem kell fizetnetek. Fontos azonban, hogy egybefüggően maximum 2 félévet szüneteltehettek. Arról, hogy passziváltathattok-e már az első félévben, itt írtunk korábban.

Kredit: egyes tanulmányi követelmények teljesítését jelző tanulmányi mértékegység, amelyet általában az alapján határoznak meg, hogy mennyi idő kell a tárgy elsajátításához. Általában a legfontosabb tárgyakért jár a legtöbb kredit. Alapképzésben 180 kreditet kell teljesíteni az abszolutóriumhoz, illetve ösztöndíjasként félévente legalább 18 kreditet, hogy ne bukjátok az államis helyeteket.

Leckekönyv (index): az adataitokat, felvett tantárgyaitokat, érdemjegyeiteket, vizsgáitokat és egyéb, az oklevélhez szükséges bejegyzéseket tartalmazza. Ez alapvetően online, a Neptunban létezik, de diplomához is kaptok majd egyet, amiben benne lesz az összes felvett tanegységetek eredménye - ne izguljatok, az állásinterjún nem nézik.

UV: az utóvizsgával az egyetemi évek alatt sokan találkoznak. Ezekre a vizsgákra csak akkor jelentkezhettek, ha a vizsgaidőszakban nem sikerült megszereznetek a megfelelő jegyet (legalább a kettest), vagyis már van beírt elégtelen osztályzatotok. A legtöbb egyetemen a vizsgaidőszak utolsó hete az UV hét, amikor megpróbálkozhattok még egyszer a tantárgyak teljesítésével. Ezekre a vizsgákra külön időpontokat hirdetnek meg a Neptunon keresztül, és van, ahol - általában a sokadik próbálkozás után - már fizetni is kell érte.

Neptun: ezzel az online felülettel már nagyon hamar meg fogtok ismerkedni, ugyanis az összes ügyintézés itt zajlik - tandíj befizetés, diákigazolvány igénylés, kollégiumi jelentkezés, de a tantárgyakat és a vizsgákat is itt kell felvennetek, illetve az eredményeiteket is ide fogják feltölteni. Minden egyetemen más kódokat adnak, de a különböző betű- és számkombinációk sok helyre kellenek majd.

Abszolutórium: egy végbizonyítvány, ami igazolja, hogy megszereztétek a képzési és kimeneti követelményekben előírt kreditpontokat, azaz már minden tárgyból sikeres vizsgát tettetek, és csak a szakdolgozatotok és/vagy a nyelvvizsgátok van hátra a diplomáig.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.